Michael Green a kanadai faépítészet egyik úttörője, nyers és őszinte interjút adott a Dezeen oldalán. Ennek lényegét és üzenetét próbáljuk most röviden…
Nehezen elérhető területeken, például egy erdőtűz utáni helyszínen végezheti el a növényzet regenerációjában az első lépéseket az új módszer. A bürökgémorr nevű…
Az idei Bau München jópár meglepetést tartogatott a látogatóknak. Amellett, hogy végre „hús-vér” kiállításra mehettünk, találkozhattunk igazán frappáns műszaki tartalommal is. Ezek…
Ne kiabáljuk el, de úgy tűnik, idén tavasszal végre igazi zsongás lesz, már ami a szakmai rendezvényeket illeti. Nemzetközi és hazai szinten…
-
Nem először és valószínű, nem is utoljára látogat hazánkba a Hafele speciális bemutató busza. A jármű elsősorban a cégcsoport portfóliójában egyre hangsúlyosabb…
szerző Csütörtöki Tamás -
A divat- és designipar mára már világszerte egy tudás-intenzív ágazattá vált, ahol a versenyképesség kulcsa a legújabb anyagtudományi, technológiai és informatikai innovációk…
szerző robinwood -
Az olasz Elite kerékpáros kiegészítőket gyártó cég az Adriano Designnal együttműködve egy különleges edzőkerékpárt tervezett üveg lendkerékkel és bükkfából készült szoborszerű vázzal.…
szerző robinwood -
A kolumbiai E-Dina megújuló energiaforrásokkal foglalkozó startup cég olyan vezeték nélküli lámpát fejlesztett ki, amely a sós vizet alakítja át elektromos árammá.…
szerző robinwood
Csigaház a házban
Fakocka a hegyek között
Még több cikk
-
FrissKiállítás
Irány Nürnberg! Július 12-15. között várja közönségét a Holz-Handwerk
szerző Csonka Imreszerző Csonka ImreA mai világban már semmi sem biztos, de úgy tűnik, hogy többéves kihagyás után végre nem a virtuális térben kell majd találkoznunk!…
-
FrissKiállítás
Kezdődik a sakkozás: új időpontban a Salone del Mobile és a Holz-Handwerk is!
szerző Csütörtöki Tamásszerző Csütörtöki TamásA Salone del Mobile bútorvásár menedzsmentje bejelentette, hogy az idei eseményre április helyett júniusban kerül sor. Eddig a hír röviden. A rendezvényt…
-
FrissOktatás
Számtalan viszontagság után végre elérkezett az Euroskills soron következő eseménye
szerző Csonka Imreszerző Csonka ImreA házigazda idén Graz. A verseny a pandémia okán eltolódott, de örömteli, hogy végül nem lesz hiába a csapatok munkája, amit a…
-
Az EuroSkills / WorldSkills épületasztalos-versenyző válogatás már 2020. szeptember 30-án elindult, sajnos a szokásos menetrend alaposan felborult a pandémia miatt, így egészen…
-
Első körben, ahogy nálunk is olvashattátok korábban, májusról őszre tolták a világ legnagyobb faipari kiállításának időpontját, most pedig mint az a napokban…
-
Nemzetközi pályázatot hirdettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központ élére. Öt kontinensről több mint 160 szakember jelentkezett az intézmény tájékoztatása szerint, a…
-
FrissKiállítás
Vágj bele! Ingyenes online okos üzem látogatás a Fabunióval
szerző robinwoodszerző robinwoodMárcius 18-án ingyenes online rendezvénnyel készül a Magyar Fa- és Bútoripari Unió. A program célja megismertetni az okos kisüzem technológiai és műszaki…
-
FrissKiállítás
A Salone del Mobile új időpontja: 2021 szeptember 5-10.
szerző robinwoodszerző robinwoodA Salone del Mobile vezetése és a Fiera Milano expo központ közötti hosszas és széles körű megbeszéléseket követően kihirdették az új időpontot,…
-
FrissKiállítás
Na most akkor mégsem lesz 2021-ben Kölni Bútorszakvásár
szerző robinwoodszerző robinwoodNincs mit részletezni. A szervezők átgondolták és nem látják esélyét és relevanciáját a 2021 januári rendezvény lebonyolításának. Az új időpont: 2022. január…
-
Kiállítás
A Kölni Bútorszakvásár szervezői kitartanak a januári időpont mellett
szerző robinwoodszerző robinwoodUPDATE! Na most akkor mégsem lesz 2021-ben Kölni Bútorszakvásár Sorban érkeznek a hírek, amik többnyire arról szólnak, hogy milyen új időpontra csúsznak…
-
FrissKiállítás
Biztos, ami biztos! Szeptemberre tolják a LIGNA Hannover faipari szakkiállítás időpontját
szerző robinwoodszerző robinwoodA COVID 19 második hulláma nehezen kiszámíthatóvá tette a rendezvényszervezők munkáját és a tavaszra pozícionált események megtartását. A hannoveri kiállítási központ átfogó…
-
FrissOktatás
Lánycsapat is csatába szállt az 5. Meghívásos Faipari Szakmai Versenyen
szerző robinwoodszerző robinwoodA Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara öt évvel ezelőtt indította el a bázisiskolák közötti versenysorozatot, idén ötödik alkalommal…
-
A TOOLTECHNIC SYSTEM KFT., a H-DIDAKT KFT., a BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM, a MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARÁVAL együtt várja azoknak a fiatal…
-
FrissOktatás
Augusztus 1-től Prof. Dr. Fábián Attila egyetemi tanár a Soproni Egyetem vezetője
szerző robinwoodszerző robinwoodA “Fokozatváltás a felsőoktatásban” szakpolitikai stratégia célként határozza meg egyebek között a felsőoktatási intézményrendszer hatékonyságának, rugalmasságának fokozását, a piacorientált működés, az önálló…
-
FrissKiállítás
A CONSTRUMA kiállítás csokor és a XYLEXPO is új időpontra került
szerző robinwoodszerző robinwoodA Construmát október 7-11., a Xylexpot november 10-13. között rendezik meg.
-
A koronavírus járvány alaposan átírta az európai kiállítás és rendezvény programot, nem beszélve a gazdaság helyzetéről. Vannak optimistább megközelítések, mint a Holz…
-
A kiállítás időpontja: 2020. március 18-21.
-
FrissOktatás
Sajtos Dániel képviseli Magyarországot bútorasztalos szakmában a jövő évi Euroskills 2020 versenyen
szerző Babanecz Csabaszerző Babanecz CsabaA soron következő Euroskills verseny házigazdája 2020-ban Ausztria lesz. A magyar csapat válogató versenyét követően a közelmúltban tartották a végső megmérettetést, melynek…
-
FrissOktatás
Taroltak a fővárosi csapatok a Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyen
szerző robinwoodszerző robinwoodA budapesti szakképző intézmények sikerét hozta az idei Magyar Asztalos Tanulmányi verseny döntője. A dobogó mindhárom fokára a fővárosi csapatok állhattak fel.…
-
Az Open House szakmai napok rendkívül erős műszaki tartalommal várja majd a látogatókat november 28-29-én. Az iparból érkező szakemberek moderátorként való bevonásával,…
-
FrissOktatás
Jön a Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny gyakorlati döntője
szerző robinwoodszerző robinwoodAz elméleti fordulót követően kialakult a soproni gyakorlati döntőn résztvevő csapatok listája. Mint azt az elmúlt évben már láthattuk, a szakmai támogatók…
-
Kiállítás
Izgalmas szakmai programokkal készülnek a Formance házivásár szervezői
szerző robinwoodszerző robinwoodIdőpont: 2019. november 28-29.
-
Nem sok van már hátra ebből az évből, ideje elkezdeni a jövő évi vásárlátogatások tervezését.
Ugyan csak januárban indul majd a szezon, de ha jó szállást és olcsó repülőjegyet szeretnénk, akkor nem árt iparkodni. -
FrissOktatás
Április 24-én rendezi állásbörzéjét a Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara
szerző robinwoodszerző robinwoodLegyél ott te is cégeddel! A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött. Jelentkezési határidő: 2019.04.17. 16 óráig.
-
FrissOktatás
Április 17-én Bajára látogat az Asztalosok az Asztalosokért program
szerző robinwoodszerző robinwoodFolytatódik az Országos Asztalos és Faipari Szövetség a Soproni Egyetem és a robinwood.hu szerkesztőség közös programja. Április 17-én a Bajai SZC Jelky…
-
FrissKiállítás
A FAMASZ üde színfoltja volt a 2019-es Construmának
szerző Csonka Imreszerző Csonka ImreSzóval az idei Construmáról is vegyes érzelmekkel tértünk haza, ami persze nem feltétlenül rossz. Azt hiszem, el kell engedni az a régi…
-
FrissKiállítás
A FAMASZ érdekes szakmai konferenciával színesíti a Construma csütörtöki napját
szerző robinwoodszerző robinwoodCíme: “Kitekintés Európára. Új színek, új formák, új beépítési technológiák a faablakgyártás területén.”
-
FrissOktatás
Eldőlt! Fekete Martin és Simon Krisztián képviseli hazánkat a 2019-es Worldskills versenyen
szerző robinwoodszerző robinwoodKétfordulós válogatóversenyt követően kialakult a kazani Worldskillsre utazó magyar asztalos csapat. Simon Krisztián (a tavalyi Euroskills egyik aranyérmese) bútorasztalos versenyző új csapattársa…
-
FrissKiállítás
Március 1-3. között rendezik a Konyhakiállítást a Budapest Sportarénában
szerző Csonka Imreszerző Csonka ImreIdén március 1-2-3-án, a Budapest Sportarénában kezdődik meg a hazai bútoros kiállítási évad. Legalábbis az előzetes promóció alapján. A kiállítók névsorát nézve azonban…
-
FrissOktatás
5 épületasztalos versenyző jutott a döntőbe a Worldskills előválogatón
szerző Babanecz Csabaszerző Babanecz CsabaIdén augusztus 22-27. között kerül megrendezésre a következő WorldSkills verseny, amelynek házigazdája az oroszországi Kazán városa lesz. A tavalyi Euroskills verseny két…