A hazai faiparos szakemberek számára is jól ismert márka évtizedek óta jelent etalont a rögzítéstechnika mellett szinte minden területen. Az Octogon építészeti és design fórum megjelent írásának egy rövid részletével szeretnénk bemutatni az asztalos olvasóknak az impozáns épületet, és egy kicsit elmélkedni afelett, hogy Würth úr mit tett le az asztalra egy emberöltő alatt.
„A világszintű szereléstechnikai eszközöket, szerszámokat, gépeket és kellékeket, kiegészítőket, ápolási anyagokat, napelemes építéstechnikai egységeket gyártó cég alapító-tulajdonosa, Würth úr most 85 éves. A hat évtizeddel ezelőtt családi kisvállalkozásként alapított, ma már világszerte piacvezető vállalatbirodalom máig családi kézben működik. Nagy figyelmet fordítanak a humán értékek integrálására, alapítványuk szociálisan rászorulókat, időseket támogat, ösztöndíjjal segíti – többek között Magyarországon is – a műszaki területen tanulókat. Vállalati kultúrájuk része a művészeti mecenatúra, a tulajdonos család Németország egyik legnagyobb műgyűjteményével rendelkezik, amelyet a leányvállalatok országainak hazai gyűjteményei tesznek teljessé.”
A közelmúltban Nádas Pétert érte a megtiszteltetés, hogy a cég által alapított nemzetközi irodalmi díjat elnyerje. A Würth Szereléstechnika Kft. 1988-tól működik Magyarországon, Kelet-Európában elsőként nálunk indítottak leányvállalatot. Ennek ellenére mostanáig színvonalának nem megfelelő, szűkös helyen működött a 21. századi, legjobb értelemben vett európai értékrendet valló cég magyarországi központja. A tervezők célja az volt, hogy az alapító, aki személyesen elkötelezett az összes Würth-épület karakteréért, európai nívójú házat találjon, amikor Magyarországra látogat – ahogy ez a közelmúltban meg is történt.
Forrás: octogon.hu