A LIGNA, vagyis a Ligna Hannover immár 50 éve szinte töretlenül a legkomolyabb fórumként van jelen az európai faipari szakkiállítások palettáján. Világszinten is meghatározó esemény, amely kétévente várja az érdeklődőket.
Pár hét, és itt az idei jubileumi rendezvény, amely az 50 éves évforduló okán talán még az eddigieknél is grandiózusabbnak ígérkezik. Adataink 2023-ból származnak: akkor 1300 kiállító várta a szakmai közönséget, és több mint 85 000 látogató érkezett a kiállításra.
Idén májusban is hatalmas érdeklődés várható – nem csodálkoznánk, ha a 2023-as részvételi adatokat is felülírná a rendezvény.
Gondolhatnánk, hogy nem egyszerű a szervezők dolga, hiszen az itthonról tapasztalt gazdasági körülmények nem éppen ideálisak egy szakmai kiállítás megszervezéséhez. Valószínűleg tényleg nem sétagalopp – de ha kicsit messzebbre tekintünk, és saját tapasztalatainkra hagyatkozunk, akkor azt mondhatjuk: a müncheni BAU-n teljes teltház volt, szinte mozdulni sem lehetett, a pár hete lezajlott milánói Salone del Mobile eseménysorozaton pedig több mint 300 000 látogató vett részt.
Tehát válság és válság között is van különbség!
Aki teheti, utazzon ki és inspirálódjon, mert a válság ideje az innováció ideje!
LIGNA
Hannover, Németország
2025. 05. 26–30.