Mint azt már mindenki tudja, a Dewalt elsőként jött elő az 54 voltos akkumulátor fejlesztéssel. Leküzdve minden korábbi valós vagy vélt nehézséget, pillanatnyilag ők a legerősebbek.
Nemcsak az energiaforrást fejlesztették, hanem mindjárt melléraktak egy komoly gépparkot is. Az új akkumulátor családban rejlő erő új távlatokat nyit és olyan gépek is felbukkannak a kínálatban, melyekről korábban álmodni sem mertünk.
Például világelsőként konstruáltak egy akkumulátoros asztali körfűrészt
Úgy nevezték el, hogy DCS7485.

Ő az.
Minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, mint kábeles társai. Ez egy merész kijelentés, de volt szerencsénk élőben látni és kipróbálni, szerintem vállalható.
A tesztelés még hátravan, előzetesen azonban annyi elmondható, hogy pontosan belőtték a fejlesztők, hogy mire is szánják ezt a gépet.
Legyen erős
Tisztázzuk az elején,
viszont minden olyan helyszíni szerelésnél kiválóan helyt áll, ahol
- konyhát kell beépíteni,
- tetőn kell dolgozni és OSB lapokat kell vágnunk, vagy éppen tetőlécet.
Az előbbi esetben kell a pontosság és a hatékony tartozékok, na meg a precíz elszívás, elvégre egy kész lakásban dolgozunk. Másik esetben a kitartás.
Mit gondolsz, egy akkumulátor töltéssel mondjuk 18 mm-es OSB-ből 92 méter hossznál többet vágsz egy nap?
Mert ennyit simán kibír a gép!
A kefe nélküli motor 5800-as fordulaton pörgeti a 210 mm átmérőjű lapot. A fogasléces párhuzamvezető egyszerűen és precízen állítható.
Legyen könnyű
A Dewalt DCS7485 rendkívül csendes és könnyű.
Ezzel könnyedén felsétálunk a tetőre, vagy egy bérház 3. emeletére. Kínálnak hozzá opcionálisan egy gurulós állványt is, azzal aztán tényleg gyerekjáték a gép mozgatása.
A Dewalt nem csinál titkot abból, hogy elsősorban az építőiparban és a helyszíni szereléseken dolgozók életét akarja szebbé tenni ezzel a géppel, de kellően precízre sikerült és az asztal mérete, a kiegészítők is arra pozicionálja a gépet, hogy műhelyben is kiváló társ legyen.
A végére pedig egy érdekes kép, miszerint extrém körülményekkel is képes szembeszállni a DCS7485: