Sebastian Cox egy angol asztalos, aki szerényen csak annyit fűz hozzá ehhez a sajátos konyhához, hogy „becsületes bútorokat készítek brit keményfából”
Szimpatikus felütés egy ilyen fiatalembertől, a bútort látva pedig még hiteles is.
Szimpla, egyenes konyha, csak alsó szekrények és egy szép tölgy pult. A koncepció egyszerű volt, be szerették volna bevinni az erdőt a konyhába úgy, hogy egy testreszabott rusztikus bútort terveztek egy urbánus közegbe.
Mindezt sikerült úgy megoldani, hogy finoman érezhető maradt az egész koncepció ipari jellege is.
A pult táblásított tölgyből készült, ebbe került bele a vörösréz mosogató. Csodálatos kézműves munka, bár a tulajon kívül senki se fogja látni a kalapácsolt felületet. A pult szegélye szintén tölgy, ide került a két különleges kis csaptelep. Első ránézésre ez nem túl praktikus, gondolom ezt belátták később, mert az első megrendelésen már egy standard megoldást alkalmaztak. Amúgy az angolok által preferál két csapos megoldást, amiből külön folyik a hideg és külön a meleg víz, a mai napig nem tudom felfogni.
A korpuszok nyír rétegelt lemezből készültek, a bútor frontjai natúr és kék-fekete pácolt színben, bükkből és kőrisből. A front kialakítása számomra igazán bátor megoldás több szempontból is. Először is külön álló szegmensek, akármit is teszünk, önálló életet élnek, tehát fokozottan veszélyes, hogy a front valamelyik fríze vetemedik. Ez azért is rizikós, mert a frontok távolsága megegyezik a frízek távolságával, ez adja az egész homlokzat ritmusát. Ha itt elmozdulás van, akkor bukott a mutatvány, márpedig kár lenne érte! A frontok további sajátossága, hogy csak annyira vannak megcsiszolva, hogy a fűrészelés nyoma látszódjon és kölcsönözzön valami ipari bájt. (ha van ilyen)
Szerencsére a nyúlketrec fílinget sikerült elkerülni.
Rendkívül finom megoldás a frontba mart kör alakú fogantyú. Nem csodálkoznék, ha colos vízvezeték csőből lenne. A stílusban hozzá igazított ajtófogantyú szintén szép darab. Abból adódóan, hogy egységes ritmusban sorakoznak a szelvények a teljes homlokzaton, csak onnan tudjuk, hogy hol van ajtó, hogy hová helyezték a fogantyút.
A szett kiegészítő bútora, amely esetünkben könnyedén válik főszereplővé a statisztából, szóval nem más, mint egy szőtt hátfalú tálaló szekrény. A front itt a már ismert anyagokból és eljárással készül, ellenben a hátfal megoldás teljesen egyedi. A vékony csíkokra szeletelt anyagot az előzetesen elkészített hátfalkeretbe fűzték be, majd rögzítették a keret mentén. A szépen strukturált felület nemcsak hátfal, hanem háttérvilágításként is szolgál, pontosabban lehetőséget teremt erre. Persze ezt csak akkor látjuk, ha kinyitjuk a szekrényt, akkor meg minek, de azért még is csak szép, tiszta, egyszerű, könnyű textúra.
Összességében egy olyan bútor született, amely a hagyományos értékekkel bíró házakban nagyon jól érezné magát. Idehaza sajnos kevesen éreznek rá erre. Nálunk, ha valaki mondjuk egy vastag falú, szép fa ablakokkal bíró vidéki házban él, nehezen talál odaillő bútort, olyat, amely gondolatiságában és anyaghasználatában is harmonizál a ház szellemiségével.
