Nem ismerek százalékos arányokat, de szerintem mindannyian megdöbbennénk, hogy milyen mértékben lett meghatározó az elmúlt évtizedben a fa vagy WPC alapanyagokból készült felületek szerepe a teraszburkolatok kialakítása során.
A kerámia és egyéb hagyományos megoldások háttérbe szorulásának szubjektív okai mellett egyszerű prózai indokai is vannak. Ezek közül – bármily furcsa is – az egyik nyomós érv a kontinentális éghajlat, pontosabban a fagy.
Emellett a divat és az épp aktuális trendek is a fa- illetve a fa alapú teraszburkolatok mellett szólnak, így hát hosszútávra berendezkedhetünk ezen a téren.
Minket asztalosokat nem kell meggyőzni a fa szépségéről, külön öröm, hogy a megrendelők és az építészek is így gondolják.
Mint minden erősödő piaci szegmensben, itt is vannak jó és kevésbé jó minőségű anyagok és számtalan beépítési lehetőség. Érdemes azonban magunkat és az ügyfeleket is meggyőzni arról, hogy ellenőrzött helyről származó alapanyagokat használjanak, mert fokozott igénybevételnek kitett felületekről van szó,
A teraszok, kültéri felületek tervezése során egy köztes felület megalkotása a cél, amely a kapcsolatot jelenti a kert és az épület között.
Fontos, hogy víz, UV, erős fizikai igénybevételek mellett is hosszan megőrizze esztétikai értékét. Nem mellesleg exponált szerepe van a lakók életében, hiszen a kikapcsolódás, pihenés egyik fontos helyszíne.
A teraszburkolat készülhet
- tömörfából,
- hőkezelt fából
- és úgynevezett WPC kompozit anyagból.
Mindhárom mellett vannak érvek és ellenérvek, szerencsére ezek többnyire ízlésbeli dolgok, de azért röviden érdemes sorra venni őket.
Tömörfa
A fából készült teraszburkolatok jelentik a termékkör origóját. Szín, struktúra és rajzolat szempontjából a legszebb. Egy élő anyag, ebből adódóan nem úgy viselkedik, mint egy szintetikus termék. Azokon a felhasználási területeken, ahol az ebből adódó sajátosságokat nem érzik hátránynak és a stílusos rusztikusságot kedvelik, ott a fa a tökéletes megoldás.
A hazai európai fák közül több is megfelel a kihívásnak. Ellenálló, tartós, újrahasznosítható és felmelegedése kismértékű.
Hőkezelt fa
Hőkezelt fából készült felületek esetében már egy sokkal ellenállóbb és bizonyos szempontból extra tulajdonságokkal felruházott teraszt építhetünk.
A hőkezelés hatására a sejtszerkezetben végbement változások nyomán egy, a páratartalom-ingadozásra kevésbé reagáló alapanyagot kapunk.
Nyilván ebből adódóan csökken a dagadásból és duzzadásból adódó deformációs hajlama, kevesebb esély van a repedésre. Mindemellett a hőkezeléssel kezelt fa rezisztens a különböző gombakárosítókkal szemben.
Ez megnyugtató, bár korrekt beépítés mellett, ahol nem a nedves talajjal érintkezik a burkolat, nem is szabadna a gombakárosítással, mint releváns veszéllyel számolni.
A faanyag színe is módosul egy kicsit, sötétebb lesz, de karakterét megőrzi.
WPC (Wood-plastic composite)
Kétségkívül ez a legstresszmentesebb megoldás. A tömörfa burkolatokkal ellentétben nem kell számolnuk kiszálkásodással, vetemedéssel, tisztán tartása egyszerű, elegendő csupán lemosni.
Nem korhad, időjárásnak ellenálló. Persze egy fa-műanyag kompozit terméktől ezt el is várhatjuk.
Erősen jelen van a szegmensben a kínai piac. Ez önmagában még nem baj, de sajnos sok az ellenőrizhetetlen helyről származótermék, és majd csak 5-10 év múlva derül ki, ha baj van.
Megvan az anyag, jöhet a szerelés
A lehetőségek tárháza konvergál a végtelenhez, de alapvetően azt kell eldöntenünk, hogy látszó vagy nem látszó rögzítést választunk.
A látszó az látszik, ezzel nem mondtam nagyot, de lényeges. Nagyon nem szép, amikor a türelmetlen asztalos túlhajtja a rögzítő csavarokat, amik elegánsan betépik a burkolat felületét.
Egy rendkívül szilárd szerkezetet kapunk. A távtartók és alátétpad használata egyszerre nyújt védelmet és biztosítja a tökéletes átszellőzést.
Másik megközelítés a nem látszó rögzítési rendszerek alkalmazása. Itt a klipszek segítségével egy egyszerűen szerelhető rendszert alakíthatunk ki. Mindkét esetben eldönthetjük, hogy fa szerelő bordákat vagy alumínium profilt használunk. Ez utóbbi tovább növeli majd teraszunk időtállóságát.
Itt említenénk meg, hogy a WPC rendszerek esetében
Ezzel nemcsak egy tökéletesen zárt felületet tudunk kialakítani, hanem akár lépcsőelemeket vagy több síkban tagolt felületeket is könnyedén lezárhatunk.
A megfelelő rendszer kiválasztásában a JAF Holz lerakási segédlete teljes körű segítséget és tájékoztatást nyújt.