Főoldal Friss Kilenc versenyző jutott tovább az asztalos szakma Euroskills Budapest 2018 előválogató versenyén

Kilenc versenyző jutott tovább az asztalos szakma Euroskills Budapest 2018 előválogató versenyén

szerző robinwood




Március 27-én a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája adott otthont a 2018-as hazai rendezésű (!) Euroskills előválogató versenynek.

Euroskills felkészülés

Az előválogató verseny a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, a H-Didakt Kft., a Festool Magyarország és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésében került megrendezésre.

Az asztalos szekció válogató versenyére 26-an érkeztek szerte az országból.

Míg a versenyzők a versenyfeladattal küzdöttek, sikerült rövid interjú erejéig feltartanunk Babanecz Csabát, Euroskills főszakértőt, a Magyar csapat egyik mentorát.

Nemrég jöttetek haza Göteborgból, és máris válogatóversenyt rendeztek. Nincs ez kicsit korán?
Attól függ. Ha azt nézzük, hogy a versenytársak mikor kezdik a felkészülést, illetve az utánpótlás nevelést, akkor nincs. Ha azt nézem, hogy ez idáig mindig sokkal kevesebb időt tudtunk a felkészülésre szánni, akkor tényleg nagyon időben vagyunk.

Euroskills felkészülés

Azt mondod utánpótlás-nevelés. Akkor ez nem a klasszikus válogató verseny?
Bizonyos értelemben más. Stadler Bence és Liszi Roland személyében van két rutinos és bitang módon elszánt versenyzőnk, tehát Abu Dhabiba, a világbajnokságra megvan a csapat.

Ők napi nyolc órát “edzenek”,

és célirányosan a világbajnokságra készülnek.
A mostani válogató valóban az utánpótlás kiválasztásáról szól, de senki se gondolja, hogy kisebb a tétje.
A 2018-as, hazai rendezésű Eb-re egy új csapattal kell kiállnunk, ráadásul idehaza. Egy világbajnoki- és többszörös európa-bajnoki címmel a tarsolyunkban hazai pályán ez nem kis felelősség.
Mivel a mostani versenyzőink addigra “kiöregednek”, a jelenleg versenyző srácokból kell az új magyar csapatot felépíteni.

Előbb kezditek a válogatást, több idő lesz felkészülni. Változtattatok a tematikán is?
Kicsit. Maga a felkészülési hely és a szisztéma sarokpontjai maradtak. A szakmai szponzor és a felkészítő team kiváló. Amit szeretnék, hogy a két aktív versenyzőnkben lévő tudásból többet tudjunk átadni. Ezért, amikor kiválasztjuk az új versenyzőket, akkor reményeim szerint több idő és lehetőség jut majd a közös felkészülésre.

Euroskills felkészülés

Maga a kiválasztási folyamat sem zárul le az első válogatón?
Most kb. 8 versenyzőnek kínálunk majd lehetőséget a további felkészülésre. Lesz még egy megmérettetés, utána már négy fős csapattal dolgozunk tovább. A felkészülés későbbi szakaszában fogjuk kiválasztani azt a két versenyzőt, akik hazai pályán versenyeznek majd 2018-ban.

Magyarország lesz a házigazda 2018-ban. Nektek, mint az egyik legsikeresebb csapatnak, milyen plusz feladatokat jelent ez?
A rendezvény szervezését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara végzi. Természetesen számunkra is nagy kihívás egy hazai verseny és az előkészületekben is több feladatunk lesz. Úgy gondolom, az elmúlt közel tíz év tapasztalata sokat fog segíteni, hogy a lehető legjobban megszervezzük a versenyt és hazai közönség előtt a legjobb eredményt tudjuk elérni.

Euroskills felkészülés

Fontosabb információk a válogató versenyről:

Versenyzők:

Gelle Dávid Egyéni vállalkozó
Simon Krisztián Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Hetesi Norbert Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Mezőhegyi Gergely Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szőke Richárd Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Tóth Ádám Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Nagy Péter Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hegedüs Ádám Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Buzás Gergő Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Sass Krisztián Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Tóth Lajos Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Kálóczi Márk Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Jezsoviczki András Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Nagy Ádám János Bútor-Trió Kft.
Bukits Gergő Szombathelyi Műszaki SzC Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Király Dániel Miklós Szombathelyi Műszaki SzC Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Péja Tamás Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium
Szöllős Attila Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium
Fekete Martin Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium
Szabó Sándor Zoltán Budapesti Komplex SzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma
Kiss Gyula Richárd Budapesti Komplex SzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma
Sas László Debreceni Szakképzési Centrum Povolny Ferenc Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája
Kővári Richárd Békéscsabai SZC Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Kiss Krisztián Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakkgimnáziuma és Szakközépiskolája
László Gergely Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskolája
Babos Zsolt Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskolája

Továbbjutott versenyzők:

Nagy Ádám János Bútor-Trió Kft.
Nagy Péter Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Gelle Dávid Egyéni vállalkozó
Kiss Gyula Richárd Budapesti Komplex SzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma
Szőke Richárd Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Jezsoviczki András Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Simon Krisztián Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Péja Tamás Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium
Sass Krisztián Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Zsűritagok:

Zsűri elnöke: Babanecz Csaba és Fekete Zoltán
Zsűri tagjai: Pagonyné Mezősi Marietta, Sütő Boglárka, Dr. Alpár Tibor, Dr. Bejó László, Győry Csaba, Ónodi Zoltán, Sárvári Ádám, Kálnai Levente, Viasz-Kádi Tibor, Hamar Zoltán, Mózes Lajos

Ez is érdekes lehet számodra

Népszerű