Főoldal Friss AAA Sopron, több, mint szakmai nap

AAA Sopron, több, mint szakmai nap

szerző robinwood

December 12-én Sopronban zárta idei szakmai programját az Országos Asztalos és Faipari Szövetség. A programot közösen az Egyetem SKMFM-karával és a robinwood.hu szerkesztőséggel jegyzik.

AAA Sopron

Rendhagyó módon egyszerre két soproni szakképző intézmény (Roth Gyula SZKI, Handler Nándor SZKI) is vendége volt az eseménynek, amelyet az egyetem falain belülre, pontosabban a Ligneum épületébe vittek a szervezők.

A programot ez alkalommal is az OAFSZ elnöke, Árkossy Tamás nyitotta meg, és Dr. Alpár Tibor, a faipari képzéseket és az egyetemi életet röviden bemutató előadása zárta.

A szövetség elődleges céljai mellett Árkossy Tamás a hosszútávú tervekről és a hallgatóságot közvetlenül is érintő „Juni asztalos” programról is beszélt. A szövetség nem titkolt szándéka a tagság fiatalítása és ezzel együtt új és friss szellemiség bevonása a szakmai szövetség munkájába.

A közelmúltban rendezett Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny kapcsán szintén elismeréssel nyilatkozott. „Szakmai támogatóként és a zsűri elnökeként is úgy látom, hogy kis megtorpanás után ugyan, de ez a verseny ismét emblematikus eleme lehet majd a hazai szakoktatást segítő projekteknek.”

AAA SopronA verseny során elkészült munkákhoz egyedi csomagolást is terveztek a versenyző csapat nevével és a verseny logójával. Ezek közül az elsőt, mintegy köszönetként, az AAA szakmai nap során a versenynek helyet és minden infrastrukturális hátteret biztosító kar dékánjának, Alpár Tibornak adták át.

Természetesen az érdekes előadások sem maradtak el

A szakmai előadások témájának megválasztásakor most is helyet kapott egy innovatív szerszámgyártó bemutatkozása és a legfrissebb fejlesztések rövid ismertetése. Ez alkalommal a német Leitz cég mutatkozott be a diákok előtt. Az általános fejlsztési irányok felvázolása mellett Kala Tibor részletesen mutatta be a gyémántszerszámok térhódítását és a fejlesztési program felépítését.

AAA Sopron

A szervezők minden esetben igyekeznek a műszaki tartalmú prezentációk mellett egy szép életpálya modellt is felrajzolni a hallgatóság előtt. A rendezvény vendége volt Szikszai László bútortervező designer, a Sixay Furniture tulajdonosa. Sokan nem tudják róla, de valaha épületasztalos tanulóként kezdte pályafutását. Több diploma és rangos európai díjak begyűjtése mellett az elmúlt 25 évben felépített egy márkát, egy gyártói hátteret és egy európai értékesítési hálózatot.

AAA Sopron

Ma már természetesen egy kiváló team segíti munkáját, de az alapértékek nem változtak. Magas szintű szakmai és anyagismeret, lelkiismeretes gyártás, természetes anyaghasználat, és európai formakultúra.

A diákok élőben találkozhattak azokkal a tárgyakkal, amiknek a kontúrjait évtizedekkel ezelőtt rajzolta meg egy „egyetemista”, ma pedig Európa-szerte több tucat helyen értékesítik. Inspiráló és hiteles sikertörténetetet hallhattunk, ami a jövő nemzedékét erősíti.

Az AAA program jövőre folytatódik és újabb bázisiskolákhoz látogat el, egyre bővülő előadásprogramjával. A projektről részletes információt, illetve a csatlakozás lehetőségeiről tájékoztatást az info@robinwood.hu valamint az office@oafsz.hu címen lehet kérni.

Ez is érdekes lehet számodra