Falusias környezetbe, többnyire gazdasági épületekkel és mezőgazdasági területekkel övezve épült meg a Takeru Shoji építésziroda tervei alapján ez a ház. Nekünk, akik az úgynevezett „alpesi” házakon keresztül ismerkedtünk meg a mindent takaró sátortető képével, szóval számunkra kissé furcsának tűnhet, hogy egy japán építész ilyen gigantikus palástot tervez.
Közelebbről szemügyre véve azonban ugyanazzal az alázattal találkozunk, mint a legtöbb japán tárgy vagy épület esetében. Az épületet falusi házak, fóliasátrak és egyéb gazdasági épületek közé helyezték el, talán ezért is a fehér héjazat választása. A ház kontúrját az egész épületet meghatározó háromszög profilú tetőszerkezet határozza meg.
Ezzel meg is érkeztünk, hiszen mint mindig, most is a fa, mint alapanyag irányából közelítünk az építészethez. A belső térburkolat, a teljes épületszerkezet, valamint a beépített bútorok többsége is fenyő. Azért ez a pongyola megfogalmazás, mert nem lehet a fotókról megállapítani a pontos fafajt. Ránézésre és textúrára, Luc szerű anyagnak látszik.
Az épület nyitott vége teljes egészében polikarbonát borítást kapott. A természetes fény beengedése mellett az esti kép is igazán imponáló. A központi tér és a garázsbejárat kialakítása olyan, mintha egy nagy sátorponyvát felemeltünk volna. Az önhordó fa vázszerkezetet egy kiemelt alaptestre helyezték, ezzel könnyed lebegő hatást kölcsönözve az épületnek. Maga a ház egyébként nem nagy, a külső bruttó befoglaló méret is csupán 16×8 méter, a hasznos lakótér pedig mindössze 12,7×4,5 méter, ami ugye nincs 60 m2.
A központi belső tér és konyha mellett az épület mindkét végén galériát találunk, ami egyik oldalon hálószobaként, másik oldalon dolgozószobaként funkcionál.
Egyszerű funkciók, kevés tárolóhely, ebből adódóan kevés sallang, ami a ház belső terét meghatározza. A hatalmas fa borítású felületek, a külvilággal való állandó kapcsolat és a gondosan megtervezett világítás együttesen adja a belső tér különleges hangulatát.