Főoldal Friss A Roth Gyula SZKI győzelmével ért véget a bázisiskolák versenye

A Roth Gyula SZKI győzelmével ért véget a bázisiskolák versenye

szerző robinwood

Harmadszor rendezték meg a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki Faanyagtudományi és Művészeti Kar szervezésében a faipari bázisiskolák szakmai versenyét. A meghívásos versenyre idén 16 csapat nevezett, illetve a hagyományokhoz híven a kar csapata is versenybe szállt.

Bázisiskolák versenye, SopronBázisiskolák versenye, SopronBázisiskolák versenye, SopronBázisiskolák versenye, Sopron

A kétnapos rendezvény egy elméleti fordulóból, a versenyfeladat elkészítéséből és cégspecifikus versenyszámokból állt.

A versenyfeladat terveit és prototípusát Farkas Ete Domonkos, a Soproni egyetem hallgatója készítette.

A pályamunkákat öt fős zsűri bírálta el:

  • Árkossy Tamás (Országos Asztalos és Faipari Szüvetség elnöke)
  • Baranyai Pál (asztalos mester)
  • Markó Gábor (Markó Faipari Kft.)
  • Tóth György (SOE SKK)
  • Wilheim Gábor (magyar Bútor és Faipari Szövetség elnöke)

A verseny mellett a szakoktatók a továbbképzési programokról, a szakképzés helyzetéről és az idén hazai pályán szervezett Euroskills versenyről cseréltek gondolatokat.

A 2018-as verseny helyezettjei:

  1. Roth Gyula szakgimnázium és Szakközépiskola, Sopron
  2. Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium, Budapest
  3. Hefele Menyhért Építő-és Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola, Szombathely

Népszerű

Ez is érdekes lehet számodra