Főoldal Friss Kell egy ház…

Kell egy ház…

szerző Csonka Imre

Régóta figyelem, hogyan építenek elvonulásnak teret adó házakat az emberek olyan országokban, ahol kicsit más felfogásban adnak teret az ilyen projekteknek. Minden alkalommal lenyűgöz, amikor rátalálok egy ilyen házra.

Svéd ház

Svédországi kalandozásaim során már 25 évvel ezelőtt is volt szerencsém látni házakat a semmi közepén. Az építőjének nyilván az a világ közepe és talán pont ebben van a varázsa.
Akkoriban Svédországban gyakorlatilag bárhova lehetett házat építeni, nyilvánvalóan rendkívül szigorú peremfeltételek mellett. Ez a fajta megközelítés nem kompatibilis a korrupt sunyi urambátyámozással és feltételez egyfajta intelligens és felelőségteljes hozzáállást.

Svéd ház

Svéd ház

Svéd ház

Cikkünk apropóját egy 60 hektáros magánerdőben épült ház adta

A területen

  • se út,
  • se víz,
  • se villany.

A ház tervezésekor kiemelten fontos volt, hogy egyszerűen kézi eszközökkel elkészíthető legyen az épület. Nem akartak támfalakat, szivattyúzott betont, stb.

Svéd ház

A talajadottságokat és a területen lévő fákat bekombinálva néhány horganyzott fém elem segítségével fenyőből alakították ki a ház teherhordó és váz szerkezetét, valamint a külső-belső burkolatokat.

Svéd ház

Az épület legköltségesebb eleme két darab egyedi gyártású hőszigetelt üvegű forgó ajtó. Tökéletesen nyitja ki a teret és engedi be az erdőt.
A ház fűtéséről egy kis Jotul kályha gondoskodik.

Svéd ház

A teljes kivitelezést a két tulajdonos és egy hétvégére összehívott baráti társaság végezte.

Ez is érdekes lehet számodra

Népszerű