Főoldal Friss Lakókocsival a luxus kanyargós útján

Lakókocsival a luxus kanyargós útján

szerző Csonka Imre

Kiválóan összeszedtek minden olyan megoldást, amivel valóban élhetővé tehető a „karaván élet”. Hozzáteszem mindjárt az elején, ez nem egy igazi lakókocsi, inkább egy vontatható ház. Alapvetően a befoglaló méretei, a maszív alváz és nyilván a kerekek alkalmassá teszik az egyszerű továbbállásra, de nem arra konstruálták, hogy autópályán száguldozzunk vele. Ellenben hosszú távon élhetünk egy ilyen házban.

Guruló ház Shou sugi ban wood

A 36 m2-es alapterületű lakóteret felfele bővítették, de kezdjük kívülről az ismerkedést.
Korábban már írtunk arról a japánban ismert és közkedvelt technológiáról (Shou Sugi Ban), aminek röviden az a lényege, hogy a fa felületét égetéssel teszik ellenálóvá az éghajlati tényezőkkel szemben.

Megégetik és egy elszenesedett réteget hoznak létre a felületen, ami innentől UV álló, vízálló, nem mellesleg szép.

Az égetés erősségétől függően különböző textúrát és színárnyalatokat tudunk produkálni. Ezt a felületet aztán visszakefélik és olajozzák. Tehát a kis guruló házunk ilyen faanyaggal van borítva.

Minimálisan látszó tokba-, illetve keretbe épített nagy ablakfelületek könnyeddé és világossá teszik a “kockánkat”. A szimmetrikusan felépített belső tér közepén a teljesen felszerelt konyha és az étkező található. A konyha kicsi, már ami a munkafelületeket illeti, de ne feledjük, ez egy mini ház.

Guruló ház Shou sugi ban wood

Innen nyílik egyik oldalról egy háló (vagy aminek szeretnénk…), másik oldalon egy wc és fürdőszoba.
E két helység felett alakítottak ki egy-egy galériát. Egyikre egy lépcső, másikra csak egy létra vezet fel, de ami igazán izgalmassá teszi, hogy egy felső rámpán szabadon közlekedhetünk a két tér között. Mondjuk egy korlátot elbírt volna szerintem, de hát áldozni kell a design oltárán.

Guruló ház Shou sugi ban wood

A teljes belső tér fenyő burkolatot kapott. Hála a nagy ablakoknak nincs igazán bezártság érzetünk. Elegendő egy csatorna és víz kiállás és építési engedély sem kell.

A tengerentúlon nagyon pörög a miniház és mobilház piac, úgy tűnik ezen a téren kevesebbel is beérik odaát.

Ez is érdekes lehet számodra