Az Alex Fémbútor Kft. és a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Kar Faalapú Termékek és Technológiák Intézete közös pályázatot írt ki az őszi félévben iskolabútor tervezése témakörben – olvasható a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar weboldalán. A pályázat célja olyan innovatív, újszerű iskolai vagy óvodai bútorcsalád tervezése volt, ami variálható, változatos, színes és funkcionális, a felhasznált alapanyagok tekintetében pedig elsősorban a természetes anyagokat (tömörfa) részesíti előnyben.
Az Alex Fémbútor Kft. a pályázat során aktívan részt vett a pályázók munkájának támogatásában, rendszeresen tartott konzultációkat Sopronban, melyek során segített a hallgatóknak megválaszolni a technológiai korlátokra, a gyárthatóságra, a beépített funkciókra vonatkozó kérdéseket.
A pályázatra 21 hallgató jelentkezett összesen több mint 30 pályaművel.
, aki a kiírásnak maximálisan eleget téve egyszerű, letisztult formavilágú, színes termékcsaládot tervezett. A tervezés során fontos szempontnak tartotta a rakásolhatóságot, ezért a lábszerkezetek „A” formát követnek. A bútorcsalád elemei: szék, iskolai pad, tanári asztal és moduláris szekrény. A szembetűnő kettős ollóscsap mint jellegzetes fakötés jelenik meg minden terméken, így a termékcsalád egységes összképet alkot. A székülés idompréselt elem, amire csúszásmentes réteg került. Az alapanyagot tekintve a tervező a bükk tömörfát javasolja, szerinte „ez jelzi a minőséget és az időtállóságot”. A színes felületek pácoltak, a végleges felületkezelés bútorolajjal történik.
A vállalat és az intézet munkatársaiból álló szakmai zsűri különdíjjal értékelte Czap Gábor ipari termék- és formatervező BSc. mérnökhallgató munkáját, aki három bútorcsaládot is tervezett különböző funkciókkal és eltérő kivitelben. A díjat elsősorban a tantermekben, konferenciatermekben, bárpultokhoz használható hajlított csővázas székek tervezésévével érdemelte ki.
Az ünnepélyes díjátadóra 2016. február 24-én került sor a Nyugat-magyarországi Egyetem Ligneum Látogatóközpontjában. A díjakat Dr. Karasszon Mihály, ügyvezető igazgató adta át, aki megköszönte a hallgatóknak a pályázaton való aktív részvételt, egyben örömét fejezte ki, hogy hozzájárulhatott a képzés gyakorlati színvonalának emeléséhez. Dr. Dénes Levente egyetemi docens, szakfelelős a rendezvényen az ipari partnerekkel közösen végzett, valós tervezési feladatok fontosságát hangsúlyozta, és megköszönte az Alex Fémbútor Kft.-nek a pályázat során tanúsított aktív közreműködését és támogatását. A díjazott tervek alapján készített prototípusokat hamarosan a nagyközönség is láthatja.