Főoldal Friss Nyugodt hajnal – az év színe 2020-ban

Nyugodt hajnal – az év színe 2020-ban

szerző robinwood

Az Akzo Nobel globális esztétikai központja Milánóban található. Az itt dolgozó trendkutatók és designerek minden évben megfogalmaznak egy koncepciót, aminek alapján kiválasztják az év színét. A projekt 2004-ben indult, idén Helene Van Gent kreatív igazgató vezetésével zajlott a kutatás, majd a koncepcióalkotás.

Az elsőre megfoghatatlannak tűnő projektet valahogy úgy kell elképzelni, mint amikor valaki a társadalmat foglalkoztató kérdésekre, a környezetünkből érkező impulzusokra vagy éppen életmódunkból adódó problémákra nem szavakkal próbál meg választ adni, hanem egy színt vagy színeket használ fel az üzenet közvetítéséhez.

Nem egy új szín megalkotása a feladat, hanem a meglévő színek újrapozícionálása és egyfajta új szerepkör megtalálása. Olyan színpaletták megalkotása, amik segítik és frissebbé teszik a felületkezelő szakemberek munkáját.

Idén az életünket befolyásoló tényezők, az emberek vágyai, az elvonulás és a biztonságot nyújtó otthon jelentősége került a fókuszba. A menekülő ember, aki olykor saját maga és a társadalmi elvárások elől is menekülve keresi a békét és megnyugvást. A digitalizált világ, a 24/7 jelenség terjedése egyre nyomasztóbbá válik, ezzel együtt egyre fontosabb azt a puha nyugalmat megtalálni, ami megóv minket a zakatoló világ zajától és közben kellőképpen inspiráló is az alkotáshoz, az értékteremtéshez.

Az idei szín a szürke, a kék és a zöld ívén helyezkedik el, de a hagyományos módon nehezen leírható. A hideg téli napok tiszta horizontja vagy egy “nyugodt hajnal egy ködös tavaszi reggelen” megközelítés egyaránt ott állhat a szín mellett.

A központi szín mellett kialakított négyféle paletta négyféle irányt mutat a színkeresők számára.

 

  1. A Törődés tere
    Az év színe 2020-ban
    Ez a lágy, könnyed paletta tökéletesen használható olyan terek létrehozására, melyek a meghittségről és az önmagunkkal, szeretteinkkel, a természettel való kapcsolatokról szólnak.
  2. A játék tere
    Ez a paletta olyan energiákat hordoz magában, ami lehetővé teszi számunkra, hogy nyitottan és befogadóan álljunk a játékhoz és az interaktív élményekhez. Életteli, modern és harmonikus.
  3. Az elmélyülés tere
    Az emberek egyre inkább keresik azt a helyet, ahol a teret kitölti a csend és az elmélyülés. A helyet, ahol nyugalomban lehetünk. Egy ilyen otthon letisztult, egyszerű vonalvezetésű,
    megnyugtató és kényelmes.
  4. Az alkotás tere
    Egy ilyen térben könnyedén ki tudjuk alakítani saját világunkat. Szárnyal a kreativitás, nyitottságunk, kíváncsiságunk könnyedén talál utat az új ötletek felé.

 

A szín megalkotását, pontosabban kiválasztását követően aztán a designerek és mérnökök segítenek elhelyezni az új színt a különböző iparágak számára készült termékpalettán. Ez a munka nemcsak tervezők és építészek számára inspiráló, hanem a faipar számos területén is megjelenik. A belsőépítészet terén éppúgy, mint a faház-építészet, a bútorgyártás vagy akár az ablakok felületkezelési trendjében.

A kivitelezők számára a meglévő katalógusok és színminták mellett ez egy olyan plusz tartalom, ami sok esetben segíti az értékesítést, a trendérzékeny ügyfelek meggyőzését.

A FERME Kft.-nél Biatorbágyon a „showroomban” természetesen részletes ismertető anyagok és a témában járatos szakemberek várják az érdeklődőket.

Népszerű

Ez is érdekes lehet számodra