Az idei Holz-Handwerk kapcsán már többször említettük: egyértelműen látszott, hogy a németek játszanak itthon. A vezető gépgyártók közül is kiemelkedett azonban a Homag.
Jelentős átalakuláson ment át a cégcsoport. 2017-ben elindult egy arculatfrissítés, ami nem csupán a külsőségekben, hanem koncepcionálisan is érintette a vállalatot. A korábban több önálló branddel bíró cégcsoport húzott egy merészet és
és a korábbi nevüket elhagyva, Homag név alatt folytatták a munkát. Idén ezt a koncepciót követték, és hozzányúltak a logó formájához is. Jó német szokás szerint csak finoman, nem feledve az előzőt.
Változtattak a megjelenés egyéb felületein is. Az évek óta képviselt „a virtuális jövő nem is annyira virtuális” megközelítést nagyon odatették. Az amúgy is hatalmas stand központi eleme, a Tapio torony nem véletlenül kapott központi szerepet.
Nyitott webes platformjuk tovább bővült. Optimalizálás terén új lehetőségeket kínálnak felhasználóiknak. Fejlesztéseiket talán leginkább ahhoz a GPS-hez lehetne hasonlítani, amelyik nemcsak a legrövidebb utat, hanem a legszebbet és az autópályát kikerülőt is felkínálja. Ugyanis az optimalizálás tárgya nem mindig a gazdaságosság, olykor az idő is lehet az. Ez természetesen csak egy példa , ezen kívül számos olyan opciót kínál, ami a hatékony gyártást segíti elő. Amiben igazán nagyok, az továbbra is a nyitottság. A lehetőség, hogy egy műhelyen belül eltérő márkák szabadon csatlakozzanak a rendszerhez.
A koncepció, miszerint egy olyan gyártóegységet hozzanak létre, amiben emberi kéz érintése nélkül készülnek bútoripari alkatrészek, majdnem sikerült.
Nem is igazán értem, miért nem oldották meg az élzáró teljesen automatikus kiszolgálását. Mindegy is, a lényeg átjött.
Volt egy élzáró automata és egy vertikális CNC fúró automata. Az élzáró tetszőleges bútorelemeket készített, tetszőleges élzárással, nyilván a kisszériás, szinte egyedi gyártást imitálva. A kész elemeket egy vákuumpapucsos robotkar rakásolta, majd szállító robotok előre programozott útvonalon a fúróegységhez szállították.
Itt egy Kuka robot (mi más…) adagolta az alkatrészeket, majd a munka végeztével rakásolták, szállították azt.
Nyilván bele lehet kötni számtalan helyen, viszont vitathatatlan a Homag bátorsága, hogy elsőként ki mertek jönni egy ilyen forradalmi megközelítéssel. Az is látszik, hogy elemeiben ez a koncepció már létezett, de így, ebben a konstellációban most debütált.
Ortodox megközelítésben most lázadnunk kellene, és kicsit mi is beleborzongtunk, mert alapvetően én sem hiszek a gépek hatalmában, de az egyik irány mindenképpen ez lesz a jövőben. Még kicsit suta és érezni a demó hatást, de amikor az első raktár-fűrész programot bemutatták, akkor is sokan csak legyintettek…
A meglévő technológiák kiforrottabbak, lassan elkopnak a felesleges dolgok. A hangsúly egyre jobban tolódik
- a hatékonyságra,
- a rendszerezett információkezelésre
- és a webes alapú kommunikációra.
Ennek természetes velejárója, hogy kifogástalan műszaki tartalmat támogassanak, mert nem szabad elfelejteni, ezek csak eszközök, a gyeplőt még az ember fogja.