2017 I. félévében 5004 új lakás épült, 46 százalékkal több, mint egy évvel korábban – tette közzé a KSH-ra hivatkozva az Építészfórum. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 823, 40 százalékkal több, mint 2016 I. félévében.
2017 I. félévében az előző év azonos időszakához képest:
- az épített lakások száma Budapesten nem változott, ugyanakkor a városokban több mint másfélszeresére, a községekben közel kétszeresére nőtt;
- a természetes személyek által épített lakások aránya 46%-ról 50%-ra emelkedett, a vállalkozások által építetteké 54%-ról 50%-ra csökkent;
- az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 43%-ról 46%-ra, a többszintes, többlakásos épületeké 46%-ról 47%-ra nőtt, míg a lakóparki épületeké 8%-ról 3%-ra csökkent;
- a használatba vett lakások átlagos alapterülete 6 m2-rel, 95 m2-re nőtt;
- a kiadott építési engedélyek és a bejelentések alapján építendő lakások száma együttesen 19 823, 40%-kal több, mint egy évvel korábban, az élénkülés főként Budapesten és a kisebb városokban jelentős;
- a kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 11%-kal több, összesen 6841 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 2431, ami 21%-kal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.
Módszertani megjegyzés: a Kormány 456/2015. (XII. 29.) rendeletének megfelelően a statisztikai számbavétel kiterjed az építési engedélyek mellett az egyszerű bejelentésekre, a használatbavételi engedélyek mellett az egyszerű bejelentések alapján kiállított hatósági bizonyítványokra is.
Árendás Gergely, a BudaPart beruházásért is felelős Property Market ügyvezető igazgatója állást foglalt az eredmények kapcsán: „Habár dinamikusan nő az épített lakások száma – jelenleg mintegy 8 ezer lakást építenek Budapesten-, 4 ezer ingatlannál még nem kezdődtek el a munkálatok. Egyes beruházók jelenleg azt fontolják, hogy a megváltozott feltételek mellett valóban megéri-e elindítani a tervezett fejlesztést, illetve nehezen áll rendelkezésre megbízható kivitelező és alvállalkozó. Ezért a vásárlóknak azt javasoljuk, nézzenek utána, ki a projekt tulajdonosa, mennyire erős piaci szereplő a kivitelező, elindul-e az építkezés. A vevői befizetések felhasználási módját is érdemes vizsgálni: egyes beruházók a vevők befizetéseit használják az építkezések során, ami kockázatot jelent a vevő és a beruházó számára egyaránt. Sokkal nagyobb biztonságot jelent, ha a fejlesztés az önerő mellett kereskedelmi bankok projekthitele és felügyelete mellett valósul meg.
Fontos szempont ezeken túl, hogy a mai lakásépítések hosszú távra jelentsenek műszaki színvonalat, alacsony rezsit és környezettudatosságot. A következő negyedévekben az árak tovább emelkedhetnek, amely hátterében a lakóingatlanok keresleti-kínálati aránya, a kapacitás- és munkaerőhiány, valamint az építőanyagok folyamatos drágulása áll. Mindemellett a tapasztalatok szerint a lakosság hitelfelvételi hajlandósága is emelkedik, várhatóan több hitelt fognak felvenni a lakásvásárlók az év második felében.”