Norvégia nyugati partjainál számtalan helyen találkozhatunk apró alázatos kis csónakházakkal. Nagyrészüket ma már inkább nyaralónak vagy hétvégi háznak használják a tulajdonosok.
Forma és színviláguk szerves része a vízparti arculatnak. Éppen ezért csak körültekintően és az évtizedek alatt kialakult kontúrok követésével engednek átépítést.
A házak szerkezete egyszerű szimmetrikus nyeregtető, a víz felé néző hatalmas ajtók. A KOREO ARKITEKTER és a KOLAB ARKITEKTER stúdió koncepciója is viseli ezeket a jegyeket.
A ház sziluettje szépen illeszkedik a parti házak sorába. Hátrafelé nyújtották meg az épületet. A tető és a falszerkezet egyaránt fenyő borítást kapott, amitől szép ritmusú mégis homogén palástot visel az épület. Szigorúan a funkciónak alárendelt tereket és felületeket kapott a belső tér.
Alapvetően most is egy csónakházról beszélünk. Beton, kő, fenyő és rétegeltlemez anyagok határozzák meg a hangulatot. A falszerkezet egyben tárolórendszer. Egy nagy asztal és pad, valamint a belső tér központi eleme egy kandalló kapott helyet az épületben. Az igazi feneség azonban nem ez, hanem a falszerkezet kialakítása.
A lamellás külső borítás alatt egy polikarbonát réteget alakítottak ki. Így a külső faburkolat kialakításától függően a belső világítás varázslatos fényhatást kölcsönöz a háznak.
A víz felé néző nagy kétszárnyú ajtó mellett, a hosszanti oldalon is több lehetőség van az épület megnyitására. A friss fenyő szín valószínűleg az idő múlásával szépen beszürkül majd.