A Milánó és Köln bűvöletében élő európai designerek nem nagyon járnak a világ keleti tájaira kiállításokra. Kiállítani meg aztán végképp kevesen. Cikkünk apropója sem az, hogy valaki kis hazánkból kiállított volna Szingapúrban vagy Jakartában, de már majdnem.
A sixay furniture alapítója és a design stúdió vezetője, Szikszai László évek óta az egyetlen európai mércével is mérhető bútortervező, akinek munkáival a nemzetközi fórumokon (például Kölnben) is találkozhatunk. Mielőtt valaki megbántódna, az „egyetlen” jelző arra vonatkozott, hogy nem tervekkel és prototípusokkal, hanem termékcsaládokkal, átgondolt szériákkal van jelen elsősorban a német piacon, úgy, hogy a tervezési és gyártási folyamatot is a soproni stúdió végzi, illetve koordinálja. Nos, egy romániai designmagazin invitálására nyílt alkalma ellátogatni két design- és bútorkiállításra is egyszerre.
Rendkívül érdekes szitu, hiszen azon nőttünk fel, hogy bámulunk, amikor itt Európában a messziről jött emberek vizslatják a termékeinket. Esetünkben most megfordultak a szerepkörök. Persze némiképp azért más a helyzet, mert amíg Európa nem keresi a keleti tervezők kegyét, addig Ázsiában sikk egy európai tervező.
Szikszai nem csupán kapcsolatokat építettet és impulzusokra vadászott, hanem a robinwood kedvéért fotózott és le is írt számos olvasásra érdemes dolgot. Élményeit két részletben adjuk közre, hogy legyen idő elmélyülni bennük.
Tessék!
Szingapúr
Szingapúr – azaz Oroszlánváros – független törpeállam Ázsia délkeleti részén, Malajzia és Indonézia között. A városállamhoz fő szigetén kívül még 60 kisebb sziget tartozik. Szingapúr szigete volt a környék brit gyarmati központja, de igazán komoly és rohamos fejlődésnek csak 1965-ös függetlenné válása után indult. 1996-ban megnyitott kikötője a világ második legnagyobb forgalmú tengerhajózási központja. Átlagosan évi 140 000 hajó fordul meg itt, és percenként 2-3 hajó érkezik meg vagy hagyja el Szingapúrt. (fantasztikus látvány a repülővel érkezve) (a 2010-ben megnyitott Port of Shanghai – ami mélytengeri és folyami kikötő is – valamivel még nagyobb forgalmú, mint Singapore). Itt található a világ legnagyobb olajfinomító kapacitása, központjában a világ leghatalmasabb társaságainak, bankjainak felhőkarcolói állnak. Ma már nehezen elképzelhető, hogy Szingapúr 100 éve még koszos, apró cölöpházakból álló kis kikötő volt.
Ami a gazdagságon kívül feltűnő, az a rend és tisztaság, a minden részletre odafigyelés. Amit nagyon irigylek, hogy úgy tűnik, itt is mindennek van gazdája. A szingapúri vámon írásban nyilatkozni kell, hogy az utazó nem hoz magával illegális termékeket az országba. Az egyébként fekete-fehér nyomtatványok pirossal külön kiemelik, hogy a drogfogyasztásért, vagy terjesztésért Szingapúrban halálbüntetés jár. Ezt komolyan is veszik. Nemrég az ausztrál kormány teljes diplomáciai erőfeszítései ellenére kivégeztek két ausztrált, akik szintén aláírták a belépő nyilatkozatot…
Az utcákon és nyilvános helyeken tilos enni és inni, dohányozni, vagy rágózni – nincs is sehol sem kuka, sem szemét. Még a nyilvános WC le nem húzásáért is pénzbüntetés jár (ezt nem tudom, hogy ellenőrzik).
Az utak szélesek, a városon belül 4-5 sávos szalagkorláttal elválasztott sugárutak vannak, melyeken főképp taxik, buszok, haszonjárművek és meglepően kevés magánautó közlekedik. Dugó alig van. A tömegközlekedés (metrók és buszok) fantasztikus, idegenként is gyorsan átlátható és olcsó, az autózás drága. A taxik sem olyan drágák, mint például Budapesten. Egy taxistól megtudtuk, hogy egy autó ára két-háromszorosa az európai áraknak. Ha veszel egy autót, kötelezően 50 ezer szingapúri dollárért (kb. 10 millió forint) veszel hozzá úthasználati jogot. 10 év múlva ez lejár, ismét meg kell váltani. A 11 éves autó ezért elég ritka Szingapúrban. A levegő tiszta, mióta a robogókat kitiltották a városállam útjairól. A szalagkorlátok közt gyakran 10 méter széles ápolt parkok vannak, és a korlátok sem csúfoskodnak pőrén, többnyire búja, virágzó növényekkel vannak befutva.
Szingapúrban éppen designhét volt. Ebből sajnos nem sokat láttunk, napközben a kiállításra voltam hivatalos. A városra csak éjszaka jutott idő. Ezt többnyire a Marina Bay-en töltöttük, ahol fantasztikus fény- és hangprojekteket mutatott be legalább ötven kiállító – kreatív szingapúri fiatalok. Még viszonylag Nyugat-Európát is látott emberként is fantasztikus a gazdaságság és a kreativitás. Ami természetesen ismét pénzt hoz, a luxusszállodák tömve vannak, a 200-500 dolláros szobák mind elkelnek.
Szingapúr hivatalos államformája egyébként köztársaság, de azt mondják olyan, mint egy nagyon jól működő családi vállalkozás. Talán ez a mi miniszterelnökünk álma is. A különbség talán csak annyi, hogy ez tényleg az első perctől működik, és az emberek – minden szigor ellenére – kedvesek, segítőkészek, és nagyon kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnnek. Fantasztikus, minden percét imádtam.
A kiállítás
Számok, tények:
A vásár szervezők hangsúlyozott célja a kiállítást minél inkább a design hívószavára építeni. Ezt hangsúlyozandó, a belvárosban – Milanó és Köln mintájára – számtalan igényes és érdekes rendezvény kíséri az Expot.
A szingapúr EXPO és a kiállítás nem nagy. Viszont rendezett és szervezett. Megérkezésem estéjén a metróból – ami többnyire inkább magasan a földfelszín fölött közlekedik – be lehetett látni a kiállítók lázas készülődésére. Nagy boldogságot éreztem, hogy ebben most nem kell köztük lennem. Másnap reggelre minden tipp-topp volt. A fogadtatás és a szerviz figyelmes és kedves. A kiállítás vegyes. Sok a szkeptikus és előítéletekkel teli európai szemmel „ázsiai” kvalitású stand, de vannak kifejezetten jó és komoly szellemi termékek, ízléses standok, ötletes bútorok. A kiállítók kedvesek, figyelmesek, kulturáltak. Nem nyomulnak, nem erőszakosak. Ami különösen megfogott, az néhány stand hangulata, és a dekoráció.
Európai kiállító alig van, akik mégis, azokról kiderül, hogy Ázsiában gyártatnak, ezért vannak itt. Fontos piac Szingapúr, és egyre inkább egész Ázsia, fontosak a nagy számban érkező ausztrál kereskedők. Sok nekem tetsző standnál kiderült, hogy a cégtulajdonos 20-30 éve fiatalként érkezett Ázsiába és szimplán itt ragadt. Többnyire ők azok, akik Európába és Amerikába, az USA-ba is könnyebben tudnak értékesíteni.
Magyar kiállító természetesen nem volt, de romániai négy is. A kiállítás harmadik percében találkoztam pár dekorációként Szingapúrba érkezett unikumos flaskával pont az egyik román standon. Ők, mint a legnagyobb – 400 négyzetméteres – stand tulajdonosai azzal a céllal érkeztek, hogy
Állítólag sikerült nekik. A bútorok, amiket gyártanak nem az én világom. A stand viszont a maga nemében rendben volt, a kiállításuk hangulata, a dekoráció és a személyzet mind-mind hozzájárult, hogy ezt a célt elérjék.
Vajon miben jobbak, mint mi magyarok?
Maradjon ez meg költői kérdésnek.