Főoldal Friss Kialakult a soroksári IKEA menedzsmentje, további 300 embert vesznek fel

Kialakult a soroksári IKEA menedzsmentje, további 300 embert vesznek fel

szerző robinwood

IKEA soroksár

Megtalálta a megfelelő vezetőket az IKEA a 2017 első felében megnyíló soroksári áruházának élére, a kilencfős csapat a lánc közleménye szerint már biztossá vált. A harmadik magyarországi egység vezetőjét, Szabó Ágnest már korábban kiválasztották.

A társaság hozzátette, hogy a további közel 300 új munkahelyre várhatóan az év második felében jelentkezhetnek majd az érdeklődők.

Korábban már megírtuk, hogy a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés jegyében épül meg az IKEA harmadik magyarországi áruháza, mellyel a cég pályázik majd a neves angol BREEAM-tanúsítványra.

A soroksári IKEA leendő vezetői egytől egyig a lánc munkatársai jelenleg is, többen már a 2000-es évek eleje óta erősítik a vállalatot. Bár más-más területet vezetnek majd a soroksári áruházban, egy dolog közös bennük: rendkívül színes és változatos utat jártak be, mire idáig jutottak fogalmazott a közlemény.

Forrás: HVG.hu

Ez is érdekes lehet számodra

Népszerű