Olyan fák kerülhettek a döntőbe, amelyek története leginkább kifejezi a jelölő közösség elkötelezettségét a nevezett fa iránt. Idén hetedik alkalommal szervezi meg a versenyt az Ökotárs Alapítvány.
Az alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. A versenybe bárki nevezhetett olyan egyedi fát vagy fákat egy-egy történet kíséretében, mely kifejezi, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos az őt nevező közösségnek. A fa kora és mérete nem számít, előny azonban, ha őshonos, közterületen álló fát választottak vagy olyat, amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.
A versenyben minden évben három díjat osztanak ki: az Év Fáját a közönség választja meg online szavazással, a “Hős Fa” címet pedig a zsűri osztja ki. Ezen kívül még egy döntős fa kap különdíjat az Országos Erdészeti Egyesülettől. A “Hős Fa” címet olyan fa vagy facsoport nyerheti el, melynek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelynek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. A verseny szervezői bíznak abban, hogy a díj is hozzájárul a fák életének megőrzéséhez.
A végeredményt a hivatalos díjátadó alkalmával, november 4-én teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.
A hazai Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen a magyar fák minden évben jól szerepeltek, többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsők lettünk. Így volt ez idén tavasszal is, amikor a 2015-ös év hazai győztese, a bátaszéki molyhos tölgy nyerte el az Európai Év Fája címet.
Forrás: evfaja.okotars.hu