Főoldal Alapanyag Állva halt meg

Állva halt meg

szerző robinwood

Kivágták a Győri Ifjúsági ház udvarán található 85 éves gesztenyefát, amit az év hős fájának is megválasztottak korábban. Bár ez az elnevezés nem igazán szerencsés, mert nem volt ő hős, csak szerencsés. Szerencsés, mert olyan tervező útjába került, aki vette a fáradságot és úgy tervezte meg annak idején ezt a közösségi teret, hogy életben hagyta a fát.

A 85 éves gesztenyefa attól kezdve lett különleges, vagy akár „hős”, hogy Győrben ez volt az első fa, amelyhez egy építkezés során az emberek alkalmazkodtak. Sőt 2015-ben az Év fája választáson negyedik helyezést ért el.

Győri gesztenye kivágása

A Petőfi Művelődési Ház tervezésekor Lőrincz József, Ybl-díjas építész a vadgesztenyefát életben hagyta, s köré tervezte az épület belső udvarát. A zöld szervezetek máig úgy emlegetik, hogy a hetvenes évek elején ez mutatott utat a helyi természeti értékek megóvására. Erre emlékeztetett Nagy Péter, a Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársa, kérdezve is egyben:

ha a hetvenes években sikerült úgy tervezni az ’ifiházat’, hogy abban egy gesztenyefa is megférjen, most miért nem sikerülhetett?

Domanyik Eszter városházi szóvivő azt válaszolta:

természetesen valamennyi lehetséges megoldást megvizsgáltunk, de az érintett szakmák ezt a döntést hozták.

A zöldek azon felvetésére pedig, hogy jelképesnek is tekinthető, hogy az ingatlan bontásának első lépése csakis a fa kivágása lehetett, úgy válaszolt: a munka jelenleg már a kivitelező kezében van, annak menetéről a megbízott cég dönt.

Forrás: kisalfold.hu

Ez is érdekes lehet számodra

Népszerű