Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, a Szent Orbán Kápolna melletti
A Brüsszelben szerdán nyilvánosságra hozott eredmény szerint a versenyen a bátaszéki fa
– olvasható a szervező Environmental Partnership Association közleményében.
Idézik Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős uniós biztost, aki a díjátadón videoüzenetben köszöntötte a résztvevőket, és aki szerint „a fák arra emlékeztetnek mindannyiunkat, hogy milyen fontos része életünknek a természet”.
Pavel Poc, az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának egyik alelnöke, a díjátadó egyik védnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy „a fákkal való találkozás számos történetet hoz felszínre, amelyek gyakran legendákká válnak, néha történelmünk részét képezik.”A versenyszervezők reménye szerint Az év európai fája kezdeményezés néhány éven belül páneurópai mozgalommá válik, amely jelentősen és mérhetően foga erősíteni a helyi közösségeket és a környezettudatos életmódot.
A közlemény felidézi, hogy 15 európai ország 15 fája versengett egymással A 2016-os év európai fája címért. Minden versenyben részt vevő fa a környezetükben élő emberek és a növényvilág kapcsolatának jelképei, és egyúttal a természeti örökség fontosságát, illetve a helyi közösségek összefogását mutatják – írták.
Az idei nyertes, az öreg molyhos tölgy a Bátaszék feletti dombon őrködik, vigyáz a településre, hogy történelmi és emberi értékeit meg tudja őrizni az utókornak. „Az évszázadok óta őrködő tölgy szeretetét, tiszteletét bizonyítja, hogy minden évben május 25-én, Orbán napján a környék lakosai szívesen elevenítik fel a hagyományt, amely szerint a tölgy törzsét gazdagon meg kell locsolni borral, hogy a következő évben is bőséges szőlő és bor teremjen a vidéken” – olvasható a verseny magyar nyelvű honlapján.
Sümegi József diakónus, a város önkormányzati képviselője (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy a díj példaértékű összefogás eredménye, minden bátaszéki magáénak érezte a tölgy népszerűsítését.
Hozzátette, hogy a négyszáz éves fa egyházi területen áll, és azért is maradhatott meg, mert védte az Orbán-kápolnát. A környék ősnövénytakarójához tartozik, tisztelet és megbecsülés övezi. A bátaszékiek régóta gondozzák, levágott száraz ágainak helyét begyógyították, ezzel óvva meg a betegségektől. A bátaszéki molyhos tölgy a békés, szeretetteljes együttélésnek, a sokgyökerű bátaszéki közösségnek a szimbóluma – mondta a képviselő.
Az év európai fája díjat idén május 25-én, Orbán napon ünneplik meg Bátaszéken, amikor egy molyhos tölgy-csemetét is ültetnek az öreg tölgy mellé, jelezve az utókornak, hogy van folytatása a hagyományoknak – tette hozzá.
Idén második helyen végzett a csehországi ezeréves hárs 43 451 szavazattal, harmadik helyezett lett a szlovákiai Bosác körtefája 29 114 vokssal.
GPS koordináták:
46.197861 / 18.714460 | N 46° 11′ 52,3″ / E 18° 42′ 52,06″
Faj: molyhos tölgy (Quercus pubescens)
Kora: 300-400 év
Magassága: 17,5 m
Törzskerület: 4,70 m
Forrás: MTI
Címlapfotó: pecsiegyhazmegye.hu