Ma kezdődött a Hello Wood nemzetközi nyári egyetem és fesztivál a Kapolcs melletti Csórompusztán, ahová idén is több mint 30 országból érkeznek hallgatók és oktatók.
A Hello Wood résztvevői ebben az évben a nemzetközi építészeti diskurzus egyik fontos témájára, a letelepedés és a közösség otthonteremtésének kérdéseire igyekeznek majd reflektálni építményeikkel, a tavaly indult Falu Projekt (Project Village) keretében.
Tavaly a cél egy olyan alternatív, kísérleti faluközösség létrehozása volt, amelyben az elkészült installációk és épületek egymásra és a közösség igényeire adnak lehetséges válaszokat. Így született meg a guruló kocsma (Rolling Pub), a falumozi (Village Cinema) vagy éppen a migrációs ház (Migrant House).
Az egyhetes program alatt a résztvevők napközben az építkezés, délután az előadások és vitasorozatok, este pedig a bulik folyamán alakítják ki az építészek által ideálisnak tartott falu szerkezetét.
ezzel biztosítva a campus folyamatos megújulását.
Idén olyan elismert építészek és művészek fognak projektet vezetni, mint a német installációs művész, Markus Heinsdorff vagy az interdiszciplináris kutatásokkal és kortárs urbanisztikával foglalkozó Urban Think-Tank. Vendég lesz még az építészet szociális vonatkozásait elméletben és gyakorlatban kutató lisszaboni FORA, a Moszkva-Bázel-New York háromszögben mozgó Kosmos Architects csapata, a berlini művészeti egyetem, az UDK kutatói, valamint számos független építész a világ 12 országából.
Forrás: Origo.hu