Az IKEA egyik fő formatervezője 86 éves volt.
Gillis Lundgren még február 25-én hunyt el, de a halálhírt csak kedden közölte az IKEA Németország szóvivője. „Számtalan ötletéből nagyon gyorsan a gyakorlatban is használható termékek készültek” – méltatta a férfit a szóvivő.
Lundgren szinte egész életében az IKEA munkatársa volt. 1953-ban, amikor felvették a konszernhez, ő volt a sorban a negyedik munkatárs. Eredetileg csak a katalógus elkészítésével bízták meg, de hamar kiderült róla, hogy tehetséges dizájner, és tele van ötletekkel. 2012-ig tanácsadóként segítette a munkát. Több száz terméket tervezett, köztük a Billy nevet viselő népszerű polcrendszert, amely 1978 óta szerepel a cég kínálatában, és az első harminc évben világszerte 41 millió darabban kelt el.
Lundgrent a dizájn területén végzett teljesítményéért 2012-ben Tenzing Norgay formatervezési díjjal tüntették ki.
A svéd bútorkonszern fejlődése szempontjából döntő jelentőségű ötlet, vagyis hogy a bútorokat lapos csomagokban szállítsák, szintén Lundgren fejéből pattant ki, amikor egy éjszaka az IKEA alapítójával, Ingvar Kampraddal termékeket fotóztak a katalógus számára. Úgy gondolta, hogy az általa tervezett Lövet asztal túl sok helyet foglal el, ezért azt találta ki, hogy lecsavarozzák a lábait, így kisebb csomagban szállítható a bútor. Az asztalt Lövbacken néven nemrég ismét felvették a kínálatba.
Forrás: vs.hu