Főoldal Friss Október elejétől folyamatosan mérik a Falco kibocsátását

Október elejétől folyamatosan mérik a Falco kibocsátását

szerző robinwood

Az országos szakhatóságok és a helyi politika képviselőinek is bemutatták azt a mérőállomást, amelyet 65 millió forintért a Falco Zrt. létesített, és amelyet október elejétől helyeznek üzembe – közölte a forgácslapokat, falemezeket előállító cég az MTI-vel.

Emlékeztettek arra, hogy a cég alig egy hónapja nyilvánosan bejelentette, hogy megkezdi egy folyamatos mérőberendezés telepítését valamint az új szűrő- és szárítóberendezés (UTWS) megvalósítását, amennyiben rendelkezésre áll minden szükséges engedély.
Hozzáfűzték: remélik, hogy mielőbb sikerül megteremteni a jogi feltételét annak, hogy mielőbb megvalósulhasson a mintegy 8 milliárd forint értékű, környezetvédelmi célokat is szolgáló beruházás.

A Falco Zrt. visszavonta fellebbezését, megvalósul a környezetvédelmi beruházás

Nyolcmilliárd forint értékű környezetvédelmi beruházást hajt végre legkésőbb 2017 szeptember végéig Szombathelyen a forgácslapok és laminált bútorlapok gyártásával foglalkozó Falco Zrt.

Nagy volt a nyomás a lakosság részéről

A Falco szomszédságában lévő szombathelyi Pick-telep lakói évtizedek óta tiltakoznak a gyár működése ellen, a por, a zaj, a kamionforgalom, a levegőbe kerülő szúrós szagú, a nyálkahártyát irritáló, szerintük egészségüket is károsító anyagok miatt, amelyekért a gyárat hibáztatják. A cég viszont eddig következesen azt állította, hogy mindenben megfelel az előírásoknak, kibocsátása határértéken belül marad.
Tavaly októberben Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére csaknem nyolcezren írták alá azt a petíciót, amelyben hatékony szűrőberendezések mielőbbi felszerelését és a folyamatos mérések lehetőségének azonnali megvalósítását követelték.

A Falco beadta a derekát

Időközben született egy jogszabály, amely előírta a faipari cégek számára egy új környezetvédelmi engedély (IPPC) megszerzését, amelyet a zöldhatóság első fokon megadott a szombathelyi cégnek, de a határozatot több civil szervezet, magánszemély és Szombathely önkormányzata, végül pedig maga a Falco is megfellebbezte. E nélkül viszont nem lehet kiadni a környezetvédelmi beruházáshoz szükséges építési engedélyt sem.

A Falco Zrt. augusztus végén közleményben tudatta: visszavonja az engedély elleni fellebbezését és reméli, hogy Szombathely, illetve azok a szervezetek és személyek, akik szintén fellebbeztek az elsőfokú határozat ellen, követik a vállalat példáját, amivel megteremtik a jogi feltételét annak, hogy mielőbb felépülhessen az új szárító és szűrőberendezés, valamint a mérőállomás.

Hende Csaba az MTI-nek a Falco nyilatkozatára reagálva akkor „a józan ész győzelmének” nevezte, hogy a cég a lakossági tiltakozásoknak is engedve elkötelezte magát a levegőszennyezést csökkentő legkorszerűbb szűrőberendezés megépítése mellett, és felszerelteti a szennyezőanyag kibocsátás folyamatos mérését szolgáló műszereket.

A Falco Zrt. az utóbbi években több tízmilliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre uniós támogatással a 250 embert foglalkoztató szombathelyi gyárban, 2014 májusában adták át például forgácslapgyártó üzemüket. A cég évi 450 ezer köbméter cementkötésű forgácslapot, 16 millió négyzetméter lamináltlapot, 32 millió négyzetméter impregnált papírt és 2,5 millió négyzetméter tükörfényes lamináltlapot tud előállítani.

Ez is érdekes lehet számodra