Szívhatják a fogukat most azon szlovákiai lakosok, akik a múltban családi házuk szigetelésébe kezdtek és 2014 december 31-ig bezárólag be is fejezték azt. Így sikerült lecsúszniuk arról a támogatásról, melynek hírét tavaly hozta napvilágra a szlovák sajtó.
A szlovák állam 2016-ban 30 millió eurót különített el költségvetéséből, hogy támogassa a családi házak szigetelését. Ebbe beletartozik, a homlokzat-, födém- és tetőszerkezet szigetelése, valamint a nyílászárok cseréje is.
Az ingatlanoknak az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:
- legalább 10 éve lakottak,
- egyszintes családi ház esetében max. 150 m2,
- kétszintes ház esetében max. 250 m2 a terület.
A maximális támogatás összege 6000 €, ami valljuk be, elég jelentős segítség. Egyébként a beruházás összegének 30%-át állja az állam. Sok-sok támogatással ellentétben a szlovák döntéshozóknak sikerült olyan kritériumokat megfogalmazniuk, melyek teljesítéséhez nem kell csodákat tenni. Mindössze a szigetelőanyagról és a kivitelezésről szóló számlát (így kerülhet majd vissza 20% az államhoz), valamint egy fotódokumentációt kell bemutatni.
Az állam persze felülvizsgál majd minden kérelmet, a gyanús igényléseket pedig visszautasítja. – írja a Parameter.sk
Mindebből a magyar vállalkozók is profitálhatnak, ugyanis sehol nem láttunk megkötést, miszerint az anyag és a munkaerő kizárólag Szlovákiából származhat.