Ezzel az idézettel aposztrofálta Chris Duffy “A mélység asztala” fantázianévre hallgató dohányzóasztalát. Az idézet mellé az árcímkére 2,5 millió forintnak megfelelő font került. Akinek telne is rá, no meg a képek alapján kedvet kapott volna a vásárlásra, azokat a Laikus Szakembernek le kell lomboznia. Ezt a bútort maximum gyűjtőktől lehet már csak megvásárolni, ugyanis összesen 25 darab készült belőle és azt már mind, egytől-egyig elkapkodták.
Aki nagyon el van keseredve, annak jó hír, hogy „A mélység asztala” bútorcsaláddá nőtte ki magát és megjelent étkezőasztal kivitelben is. Duffy-ék nem bántak csínján az árcímke karaktereivel ezúttal sem, ugyanis a darab nettó 12,5 millió forintba kerül. A bútor már rendelhető, és mivel egyedileg, kézzel készül, ezért a megrendeléstől számítva 20 hetet kell várni rá. Aki valóban szeretne egy ilyet, az ne késlekedjen, ugyanis ez is limitált szériás, mindösszesen ebből is csak 25 műalkotás készül.
Duffy nyilatkozata szerint egy üvegbeszállítójuknál járt, amikor az egymáson heverő üveglapok megihlették. Felfigyelt arra, hogy az egymásra rétegelt üvegek a rétegszám növekedésével ugyanolyan vizuális hatást keltenek, mint az óceán mélyülő domborzata. Ekkor határozta el, hogy ebből az effektből bútort készít. Duffy-ra jellemző, hogy bútorai karakteres dizájnjai mellett megőrzik funkcionalitásukat: az asztal asztal marad, a szék pedig szék. Duffy csapata Londonban a dizájnstúdió nyilatkozata szerint az első mű elkészítéséig egy éven át kísérleteztek, míg a megfelelő mélységérzet-hatást kialakították. A vezető tervező asztalával azt a hatást szerette volna elérni, mintha a földkéreg egy kiragadott darabját helyeznénk el a nappalinkban, vagy a konyhánkban. A fa- és üveglapok rétegzése izgalmas vizuális hatást kelt, valóban visszaadja az óceán topográfiai mintázatát. Azokban a háztartásokban, ahol Duffy-ék asztalai díszítik a környezetet, nem könnyű a takarító dolga, esetleg a költöztetés, ugyanis ezeket a bútorokat meglehetősen nehéz lehet odébb emelni…