Október 5-én kerül sor a Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj ünnepélyes átadójára, amelyet követően november 5-ig látogatható a pályázók munkáit bemutató kiállítás.
Magyar Formatervezési Díj 2017
A közel 40 éve a szakma legrangosabb elismerését jelentő pályázat, a nemzetgazdasági miniszter által évente meghirdetett díj kiemelt célja, hogy felhívja a piac szereplőinek figyelmét a kreatíviparban rejlő versenypotenciálra, valamint megismertesse a nemzeti innovációs teljesítmény kiemelkedő produktumait a szélesebb közönséggel. A design gyorsan változó és egyre komplexebbé váló fogalmának alakulása mentén a rendezvény átfogó képet nyújt azokról a trendekről, melyek bemutatják a szakma jelenét és előrevetítik jövőjét. Az előző évekhez hasonlóan, a bírálóbizottság olyan termékeket díjazott, melyek magas hozzáadott designértékkel rendelkeznek, innovatívak, versenyképesek és megfelelnek a nemzetközi szintű elvárásoknak is, egyben mindennapi környezetünk elengedhetetlen részeivé válhatnak.
Design Management Díj 2017
A design stratégiai szintű alkalmazása ma már bizonyíthatóan növeli a versenyképességet és megtérülő befektetésnek számít a piaci szereplők körében. A Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal alapította, hogy elismerje azon szervezeteket, melyek példaértékűen élnek a design és a designgondolkodás eszköztárával mely a döntéshozatali folyamatok szintjén is működésük szerves részévé vált. Ez az elismerés a jó gyakorlatok felmutatásával motiválhatja a szervezeteket, intézményeket, egyben izgalmas betekintést nyújt az érdeklődőknek a vállalati siker titkaiba. A díjazott vállalat mellett négy elismerő oklevélben részesült szervezet is bemutatkozik a kiállításon.
Helyszín: Artus Stúdió
A díjátadóra csak meghívóval lehet elmenni, azonban a kiállítás szabadon látogatható.
Forrás: epiteszforum.hu