Főoldal Friss Úgy tűnik, a Bagel egy okos mérőszalag

Úgy tűnik, a Bagel egy okos mérőszalag

szerző robinwood

A fejlesztő team állítása szerint a Bagel az egyetlen mérőeszköz, amire a jövőben egy asztalosnak szüksége lehet. Menti a mérési adatokat, hangjegyzetet készít, információkat küld az okostelefonjára, melyek aztán szerkeszthetőek az előzetesen letöltött app segítségével.

Úgy tűnik, a Bagel egy okos mérőszalag.

Bagel mérőszalag

Ha belegondolunk, a mérőszalag nem igazán változott az elmúlt évtizedekben.

A mérőeszköz akár a bemondott adatokat is képes rögzíteni, mint egy diktafon, majd a telefonos app ezeket a hangjegyzeteket szöveggé alakítja. Az eszköz 10 láb, azaz 3 méter hosszig mér bármit, amit csak szeretnénk, legyen szó két pont közötti távolságról, vagy egy hengeres felület kerületéről. Használatát nagyban segíti, hogy nem a szalagról kell leolvasnunk apró kis számokat, hanem egy digitális kijelzőről nagy számokat. Szóval a számok ismerete továbbra is szükséges.

Bagel mérőszalag

A görgő üzemmód íves és két kézzel nem ‘belátható’ felületek, tárgyak felmérésekor kiváló segítség. Egyszerűen csak görgetjük a Bagel-t és leolvassuk a kijelzőn megjelent értékeket.

Bagel mérőszalag kerék üzemmód

Görgő üzemmód

Csak, hogy az egész mérősködő piacra rátenyereljenek, beépítettek az eszközbe egy lézeres távolságmérőt is. Ezzel már 16 lábig, tehát 5 méterig tudunk pontosan felmérni.

Bagel mérőszalag lézer

Ha letöltjük a Bagle appot, akkor soha nem fogjuk elveszíteni a mérési adatainkat. Szerkeszthetjük és archiválhatjuk őket. Android és iOS kompatibilis a szoftver, ezen kívül egyszerűen elküldhetjük a számítógépünkre további feldolgozásra.
Ugyanakkor gondoltak arra is, hogy nincs mindig lehetőségünk a telefonra való áttöltésre, ne adj’ isten nincs nálunk telefon, vagy ami még rosszabb, nincs is okostelefonunk (jujj), szóval a Bagle képes tárolni 100 mérés adatai, amit könnyedén megjeleníthetünk a digitális kijelzőn.

Bagel mérőszalag

Fotó: Bagel Labs

Mindig készen áll

Nem elemről kapja az energiát, hanem egy lítium-polimer akkumulátorról, amit egy egyszerű USB csatlakozón keresztül bárhol feltölthetünk. Az akku 24 órán át kitart és 8 óra folyamatos munkát bír.

Bagel mérőszalag töltés

Mindenben mér

A tervezők világmegváltó ötletük elé nem gördítenek akadályt. Így a készülék minden mértékegységet képes megjeleníteni, legyen szó miliméterről, hüvelykről, lábról.

Bagel mértékegysége kapcsolás

Design – tartalomhoz a forma

Nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztők a formai kialakításra is, nemcsak a színeket, de a megfelelő ergonómikus és kellőképpen funkcionális kialakítást is alaposan körüljárták.

A Bagel mérőszalag evolúciója

A Bagel mérőszalag evolúciója.

Ki áll a fejlesztés mögött?

Egy csapat természetesen, akik a neten próbálják eladni ötletüket és kellő mennyiségű pénzt gyűjteni a fejlesztéshez és a gyártáshoz. Látszik, hogy már közel vannak a célhoz és ha sikerül tartaniuk az ütemtervet, nemsokára megvásárolható lesz az új termék. A team mérnökökből, pénzügyi szakemberekből és designerekből áll.

Forrás és fotók: kickstarter.com

Ez is érdekes lehet számodra

Népszerű