Főoldal Gazdaság Bölcsőben a pénz

Bölcsőben a pénz

szerző a laikus szakember

Magyarország Kormánya rendesen adott munkát a szakmai szövetségeknek, az asztalos és faipari vállalkozásokat segítő szervezeteknek az év utolsó hónapjaiban. Bizottsági ülések sora szólhatott arról, hogy izzadtságos munkával megfelelő iránymutatást préseljenek ki magukból arra vonatkozólag ezek a szervezetek tagjaik számára, hogy milyen fába kell esetleg nagyobb fejszével belevágni 2016-ban. Ugyan a “nem feltétlenül EU konform jogszabály” 2016. január 1-jétől már hatályos, sajnos egy ilyen varázsgömbös jóslatot sem láttunk, pedig bizonyára az öt százalékos áfa sokakat megihletett.

Karácsonyra sokak tán ajtó és ablakgyártó gépeket, gépsorokat kértek az angyalkáktól, de bizonyára ők is pár hete teljesen összezavarodhattak. Magyarország Kormánya a köztudatba robbantotta a mulvárközi média és a duma televízió csatornáinak segítségével, hogy a fával foglalkozóknak eljövendőlt a kánaán kánaánja. Úgy tűnik, hogy a millió dolláros bébi országa helyett, mi a tízmillió forintos háromgyermekek országa leszünk az öt százalékos paradicsomban. Az építőipar tehát igazi vérfrissítéses felpezsdítésen esik át és a laikus szemével hadd adjunk egy biztos iránymutatást. Az elsődleges hasznot az tudja majd lefölözni, aki megfogadja, a Robinwood laikusának iránymutatását és azonnal bölcső és gyermekágy gyártásba kezd, mert arra mérget vehetünk, hogy a Ratkó korszak rekordjait fogjuk döntögetni a születő tízmilliós bébik számosságában. Lovagoljuk meg a bébibummot és fürdőzzünk az öt százalékos áfa sugározta reménynyalábokban, amíg lehet.

Népszerű