Már a 2018-as HOLZ HANDWERK alkalmával érezni lehetett, hogy a változást nem még egy plusz aggregát vagy a tovább növelt előtolás fogja elhozni, hanem a megváltozott gondolkodásmód, de valami gyökeres fordulatra lenne szükség, nem csak úgy ímmel-ámmal. Ez még mindig várat magára.
Most is ezt érzem. Persze messziről tudok csak nyilatkozni, mivel idén kihagytam a faipar vitathatatlanul legnagyobb seregszemléjét, a LIGNA Hannovert, ahol
- 1500 kiállító,
- 132 000 négyzetméteren,
- 90 000 látogatónak mutatta az irányt.
Eleve nonszensz, hogy úgy írok valamiről, hogy nem voltam ott, azt meg végképp nem akartam leírni, hogy ipar 4.0, de még mindig e körül forog a világ. Az elemzéseket és beszámolókat olvasva azonban van néhány olyan dolog, ami új kontúrokat ad a negyedik ipari forradalomként nevezett történetnek. Megpróbálok ezekre fókuszálni.
Felhőbe vagy nem felhőbe
Alaphelyzetnek tekinthető, hogy a rendszerben gondolkodó fejlesztések, a tervezéstől a gyártás befejezéséig, egy egyszerűen nyomon követhető és folyamatosan kontrollálható digitalizált gyártást vizionálnak. Pontosabban ez már nem vízió, hanem a valóság.
Szintén egyértelmű, hogy a jövő a felhő alapú adatkezelésé. Úgy tűnik, hogy mind adatvédelmi, mind egyéb biztonsági aggályokat félretéve ez a valós alternatíva, bár akadnak megoldandó kérdések…
A felhőben landolnak majd a termelési adatok, a karbantartáshoz szükséges információk, gép és szerszám paraméterek.
Rendszer-, pontosabban programfüggő, hogy ki és milyen algoritmusok alapján, milyen információkat tud majd kiszivattyúzni, milyen következtetéseket von majd le. Nem mellesleg, ha éppen márkát szeretne váltani, maradéktalanul visszakapja-e a számára fontos adatokat!
Ha kitekintünk az ipar más szegmensei felé, amivel nyilván nem lehet direkt párhuzamot vonni, láthatjuk, hogy az igazán monstre vállalatok nem foglalkoznak publikus felhőkkel. A kisebb vállalatok használnak publikus felhő-platformokat, ezekre telepítik fel saját rendszereiket.
Az információ visszaszerzése nem jelent gondot, a konkurencia indiszkréciója már rázósabb terület. De ne feledjük, nagy járműipari vállalatokról beszélünk.
Távgyógyítás
Mint jelenség, már régóta jelen van, egyre erősebb, és úgy tűnik a közeljövőben igazán meghatározó lesz majd a „digitális segítségnyújtás”.
Idealizált esetben a probléma felmerülésekor egy szervizközponttal felvesszük a kapcsolatot, kamerán, okosszemüvegen, stb. keresztül megmutatjuk vagy elmondjuk a hibát. A szervizes diagnosztizál, aztán vagy belenyúl a rendszerbe, vagy javaslatot tesz, hogy melyik modult kell kicserélnünk, vagy javítanunk, egyáltalán mit tegyünk a hiba minél gyorsabb orvoslása érdekében.
Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az idealizált állapot csak akkor valósulhat meg, ha a cégnél van egy delegált szakember, aki rendelkezik kellő szakmai intelligenciával, rálátással, hogy az adott problémát javítsa, de legalábbis érdemben tudjon kommunikálni. Ez a jövőben nélkülözhetetlen lesz, sőt azt is megkockáztatom, hogy ez a munkatárs kizárólag csak a gépek karbantartásával, kapcsolattartással, szerszámellenőrzéssel, stb. foglalkozik. Mint a régi szép időkben egy TMK-s.
Közös platform
A fentiekhez kapcsolódóan az igazi nagy dobás azonban egy uniformizált kommunikációs protokoll bevezetése lesz(!). Az Európai Fafeldolgozó Gépgyártók Szövetsége, valamint a Német Mérnöki Szövetség 8 vezető faipari gépgyártó bevonásával megkezdte az előkészítő munkát.
A nagy gyártók már mind rendelkeznek saját fejlesztésű digitális platformmal, amivel a teljes értékláncot illetve a gyártási folyamatot követni és kontrollálni tudják. A nagy előrelépés abban rejlene, ha egy mindenki számára elérhető, márkafüggetlen platformot fejlesztenének. Olyat, ami mögé ugyanúgy felsorakozik a BIESSE, a HOMAG, vagy az SCM…
Amennyiben ez megvalósul, a végfelhasználók élvezik majd ennek igazán a hasznát. Hiszen elméletileg tetszőlegesen válogathatjuk majd össze a gépparkunkat, márkáktól függetlenül, a számunkra legkedvesebb gépet illeszthetjük a technológiai sorba.
A közös platformra való törekvés azonban egyelőre csak verbálisan valósult meg. A ’nagyok’ a saját fejlesztésű programjaikat favorizálják, és igyekeznek ezen keresztül is minél jobban a céghez kötni a vásárlókat.
Az összefogás – ha egyáltalán lesz ilyen – nagy erőpróbája tehát az lesz, ha valóban létrejön egy nyitott és márkafüggetlen platform.
Robot vagy kobot?
Idén új fogalommal gazdagodhattak a kiállítás látogatói. Már nemcsak robotok, hanem kobotok is segítik majd a munkánkat. Ha utánaolvasunk a dolgoknak, azért ennél egy sokkal árnyaltabb képet kapunk. A robotikával foglalkozó szakemberek is óvatosan fogalmaznak, inkább paradigmaváltást emlegetnek, mintsem forradalmat. Az viszont kétségtelen, hogy az új irány már a gyakorlatban, így akár a faiparban is tetten érhetővé vált. Míg korábban a beruházók vásároltak egy ipari robotot, felprogramozták és egy acél kerítéssel védett környezetben egyszerű feladatokra (ponthegesztés, palettázás, egyéb repetitív munkák) használták, addig egy klasszikus robot – mivel rendkívül balesetveszélyes volt – csak védett területen tudott biztonságosan dolgozni. Nem álltak rendelkezésre azok a technológiai megoldások, amik lehetővé tették volna a közös térben való munkavégzést.
A cél, hogy a jövőben nyugodtan dolgozhasson egy légtérben robot és ember. Ne kelljen kerítéssel, vagy akár szenzoros lehatárolással sem különválasztani a munkaterületeket. Nem kell tehát ismerni a környezet minden részletét, mert olyan programokat lehet készíteni a robotokra, amelyek alkalmazkodni tudnak a változó környezetre. Olyan kvalitások szükségesek, mint a látóképesség vagy a tapintóképesség.
Azok a technológiák, amelyek a biztonságos együttműködést teszik lehetővé, csak az elmúlt tizenöt évben fejlődtek ki. Ezeket angolul Enabling technologiesnak nevezik, magyarra talán kulcstechnológiáknak lehetne fordítani. Vagyis olyan technológiának, amely lehetővé teszi a paradigmaváltást: a számítási kapacitások és a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése, az Internet of Things, a szuperérzékeny, miniatürizált szenzorok, a felhő és így tovább.
Ezzel a tudással felvértezve – mondjuk egy összeszerelő folyamatban – a kobot adja az ember kezébe az alkatrészeket, szerszámokat. Vagy a nagyobb gyártósoron, ahol nehéz dolgokat mozgatnak a dolgozók, segítenek az együttműködő robotok. Sőt, ha ezeket a robotokat felteszik egy guruló platformra akkor szabadon közlekedhetnek, hovatovább GPS alapon, tehát nem kötött pályán.
Ezzel persze nem csupán a robitika lép majd óriásit, hanem az egész gyártásautomatizálás és a logisztika is, hiszen nem kell majd megmondani a kobotnak, hogy elfogyott a csavar, mert tudni fogja, és elgurul a raktárba…
A közös térben való együttműködés nem on/off kérdéskör. Az első lépcső, amikor elhagyjuk a kerítést, de szenzoros megoldással egyfajta virtuális kerítést húzunk a robot köré. A következő lépés a közös munkatér, itt már nagyon óvatosnak kell lennünk. Félelmetesen komplikált biztonsági sztenderdeknek kell megfelelni. A harmadik szint, amikor fizikai kapcsolat van a munkavégzés során ember és robot között.
Vannak azonban még megoldandó problémák szép számmal. A kobot egyelőre lassú, nem tud nagy terhet emelni, és drága. Hatékonysága momentán messze elmarad az emberi munkaerő hatékonyságától.
Mi a kobot?
A magyar kobot szó az angol cobot egyszerű magyarosítása. Az eredete a collaborative (együttműködő) robot szóra vezethető vissza, angol nyelvterületen kezdetben co-working vagy co-robotként is használták. Az első, kezdetleges kobotot 1996-ban hozták létre az Egyesült Államokban, de csak egy évtized múlva jelentek meg azok a szerkezetek, amelyek valóban alkalmasak voltak arra, hogy az emberrel közös térben dolgozzanak. A kobotok az úgynevezett merev automatizálás helyett a rugalmas automatizálást képviselik, ezért óriási jövőt jósolnak nekik, nemcsak a gyáriparban, hanem a szolgáltatások bizonyos területein is.