Most, hogy elmúlt a kezdeti hisztéria, érdemben is lehet foglalkozni a Notre-Dame-i tragédia következményeivel és a lehetséges megoldásokkal, hogy az épület újra régi fényében tündökölhessen. Ne értse félre senki, ami történt az szörnyű, az összefogás, ami az eseményt övezte, az dícséretes.
De nem is a mi dolgunk ezzel foglalkozni. Az biztos, hogy az évszázad egyik legjelentősebb rekonstrukciós projektje lesz a gótikus székesegyház födém- és tetőszerkezetének felújítása.
A most bemutatott koncepció mellett számos elképzelés került napvilágra, de ők az egyik legfrissebbek. Nem csak azért, mert gyorsak voltak, hanem azért is mert tényleg friss gondolatok mentén képzelik a rekonstrukciót.
Már csak annak okán is szimpatikus a koncepció, mert nem kell hozzá a világ összes normandiai tölgyfája, ugyanakkor a belső tér atmoszférájának mégis karakteres szereplője marad a fa.
Olyan új közösségi teret alakítanának ki, amit a hagyományos szerkezet nem tett lehetővé. Nyilván a klasszikus födém és tető megközelítésben nem volt arra igény, hogy kvázi egy promenádot varázsoljanak az épület héjazata alá.
A régi szerkezetre és anyaghasználatra utaló effektek, mint azt a terveken látjuk, tölgyből, sőt akár régi bontott anyagból készülnének. Azt a hangulatot, amit a hagyományos szerkezet adott, nem lehet visszahozni, de szép gesztus. A tölgy aztán markánsan megjelenik majd a padlón és egyéb burkolatoknál.
Az igazi nagy dobás azonban az üvegtető beemelése a koncepcióba. Ezzel szó szerint új perspektívát nyitnak a látogatók előtt. Az épület tűzvészben elpusztult tornyát is újraépítik. Erre, valamint az épületet díszítő szobrokra és a rózsaablakra egészen új és páratlan rálátás valósul meg.
A hatalmas üvegfelület fa- és acél szerkezeti elemekre épülne. A beáradó fény és az éjszakai kilátás varázslatos teret formál. A belső térben ágyások és fák kapnának helyet, újraértelmezve ezzel a „zöldtető” fogalmát.