Ázsia gazdagságáról és fejlettségének dinamikájáról már tavaly – Szingapúrban és Jakartában (Indonézia) volt szerencsém személyesen meggyőződni. Vendégszeretetükről, barátságosságukról, vidámságukról a kiállítás alapítójának, egykori tulajdonosának fia, TJ Tan volt az előképem. Vele Kölnben és Szingapúrban találkoztam tavaly. Az országa is olyan, mint ő: barátságos, mindig mosolygós, segítőkész és nyitott.

Érdekes világ Ázsia

Kuala Lumpur is nagyon jó példát állított elénk: nagy szegénységből indultak, mint a többi gyarmat, a nyomai még mindig látszanak és itt sem mindenki gazdag. Azonban ma már például a bútorgyárakban többnyire más nemzetiségű (vietnámi, burmai, nepáli, stb.) emberek dolgoznak és nem a malájok (az európai minimálbér töredékéért). Egy maláj irodai dolgozó jobban keres, mint egy magyarországi irodista. A vásárlóerő és a gazdaság is brutális.

A reptéren írok. A hotelből forgalom nélkül 40 perc volt az út. Az első 5 perc után autópálya jellegű gyorsforgalmi úton haladtunk, ami legalább 2×2, de olykor 4×3 sávos volt. Tökéletes minőségű aszfalttal és a szalagkorlátok között parkhoz méltóan gondozott növényekkel.

A város olyan, mint egy hatalmas park, tele szigetszerű lakott részekkel, toronyházakkal. Legmagasabb köztük a Petronas ikertornya 452 méterével: sem magasságával, sem fényűzésében nem kiemelkedő, számtalan hasonló vagy akár szebb épület látható, érezhetően nem erre az egy épületükre alapoztak.

Az 5 nap alatt amit itt töltöttem, minden nap volt egy felhőszakadás, óriási mennydörgés, majd trópusi eső, hömpölygő víz. Egy délután alatt annyi eső esik, mint nálunk egy hónapban. Nem csoda, ha minden üde zöld és magas a páratartalom. A levegő tisztának tűnik az óriási forgalom ellenére is.
Rengeteg autójuk van, többnyire vadonatúj ázsiai modellek, de sok európai autót is találunk: a legtöbb közülük a Mercedes (Forma-1), abból is a legnagyobb és legdrágább modellek, de a legújabb Bentley-k, Rolls Royce-ok és Porsche-k sem ritkák.

A tömegközlekedés kiváló és itt szembesültem vele, hogy mennyire multikulturális a város. Itt úgy tűnik, hogy a különböző vallású, nemzetiségű, kultúrájú, „pénztárcájú” emberek sokkal jobban vegyülnek. Mindenki mosolyog és segít. Szinte mindenki tud angolul, még a szegényebb bevándorlók is valamennyit.

Térjünk hát a szakmára

A kiállítás színvonala számomra azért nem túl magas. Nem igazán találkoztam eredeti ötletekkel, sem pedig műszakilag jól legyártott bútorokkal. A rengeteg fa ellenére korpuszbútort csak műanyag fóliával borított MDF-ből gyártanak. Legalábbis csak ezeket láttam. A fólia viszont német, amire nagyon is büszkék. Itt minden, ami európai, egyenlő a magas minőséggel. Minden gyártó titkos vágya és álma Európában eladni, pedig ha tudnák, mennyivel izgalmasabb az ázsiai piac. A legmagasabb szinten is azon panaszkodnak, hogy a maláj belső piac kicsi (30-40 millió lakos). Pedig tömegesen épülnek akkora toronyházak, amelyekben darabjában több lakás épül, mint amennyi Magyarországon egy évben összesen. És, hogy mást ne is említsünk, ott van a szomszédban Kína, ahol egy Európai brand akár kétszeres áron tudja értékesíteni a termékeit, mint Európában.

Egy francia fiúval beszélgettem, aki tervezőként dolgozik és él Kuala Lumpurban. Többnyire az itt divatos színekről, formákról és anyagkombinációkról egy hálószoba program kapcsán. Ezeket a bútorokat itt 2-3 évre gyártják. Fontos, hogy olcsó legyen, mert ha más tetszik meg nekik, akkor könnyen megvehetik, a régit pedig kidobhatják. Ennek megfelelően nem is fektetnek túl sok munkát, anyagot és energiát az elkészítésükbe. Miután hiányoltam a konyhabútorokat, kiderült, hogy nem használnak konyhát, az utcán esznek. Mindenféle meleg étel könnyen elérhető az utcákon.

Büszke vagyok, hogy nemcsak kiállítást látogatni jöttem, hanem forgalmazó partnert látogatni és kapcsolatunkat építeni, fejleszteni is. Ez a cég 20 éve működik Kuala Lumpurban és csak jó nevű európai brandeket forgalmaz (bulthaup, Rolf Benz, Pottrona Frau, Minotti, stb.). Úgy sikerült bekerülnünk, hogy nagyon szeretik a lovakat, hintalovakat, és az alapításuk 20. évfordulóját a mi PARIPÁinkkal ünnepelték.

A bemutatótermük az én szememmel is csúcs, pedig láttam már pár jó boltot, forgalmazót. Rendkívül jó ízléssel, szépen összeválogatott enteriőrök, ízléses dekoráció, semmi felesleges. Luxus pur.

Akik megveszik, azok tehetősebbek és nem azt eszik, amit a többség az utcán. Viszont akkor nem magukra főznek, hanem van erre külön személyzetük. Állítólag itt ez a legmenőbb, a felesleges luxus. Sokan vannak, akik azért vesznek Ferrarit, hogy legyen egy a garázsban, talán havonta egyszer használják, de jó, ha van. Megőrülnek azért, ami a gazdagságot, Európát szimbolizálja.

Az európai dizájn termékekhez a megszólalásig hasonló bútorok potom áron.

A legtöbb kiállító lakossági- és irodaszéket, ágyakat, matracokat állított ki. Sok volt az európai és amerikai irodabútorokat utánzó darab is. Találtam olyan irodaszéket, amely akár magamnak is elfogadnék: szép, polírozott alumínium lábak, jól működő görgőkön, ergonómiailag tökéletes ülés, jó állíthatóság, nem WOOW, de tökéletesen OK forma jó kidolgozással, bőr kárpit szép varrással.

Volt néhány a mezőnyből kiemelkedő kiállító is azért, ők mind a bútoraik esztétikai és műszaki minőségében, mind a kiállításmódjukban kiemelkedtek. Ezek olyan bútorok, amelyeket az Európából érkező igényesebb kereskedők is el tudnak adni.

Magyarországon sajnos nem nagyon ismerek olyan márkát, amely velük versenyezhetne. Ne értékeljük hát alul az ázsiai gyártókat. Az a fejlődés, amire ők képesek, az a tempó, tudás- és fejlődési vágy nálunk sajnos nem általános. Pedig itthon is lenne potenciál. De hiányzik a támogatás, a közös összefogás és befektetés is, amit ők a jövőjükbe, fejlődésükbe invesztálnak. Minden kiállításra egy rakás szakértő utazását, tartózkodását fizetik, cserébe a tudásukért, információmorzsákért, kapcsolataikért, amiből ők fel fogják építeni magukat.

Tényleg elhiszik, hogy fontos, nem csak beszélnek róla. Legalább is kívülről így tűnik.
Az európai luxusmárkák, illetve bármilyen jó nevű, befutott márka tarolhat itt. Divatcégek, autók, szemüvegek, szórakoztató elektronika. De be is fektetnek jócskán a világmárkák ázsiai piaci értékesítésébe. Igényes és hatalmas plakátok, óriáskivetítők mindenütt. A fogyasztói társadalom ide is (rég) megérkezett.

A Milánó és Köln bűvöletében élő európai designerek nem nagyon járnak a világ keleti tájaira kiállításokra. Kiállítani meg aztán végképp kevesen. Cikkünk apropója sem az, hogy valaki kis hazánkból kiállított volna Szingapúrban vagy Jakartában, de már majdnem.

A sixay furniture alapítója és a design stúdió vezetője, Szikszai László évek óta az egyetlen európai mércével is mérhető bútortervező, akinek munkáival a nemzetközi fórumokon (például Kölnben) is találkozhatunk. Mielőtt valaki megbántódna, az „egyetlen” jelző arra vonatkozott, hogy nem tervekkel és prototípusokkal, hanem termékcsaládokkal, átgondolt szériákkal van jelen elsősorban a német piacon, úgy, hogy a tervezési és gyártási folyamatot is a soproni stúdió végzi, illetve koordinálja. Nos, egy romániai designmagazin invitálására nyílt alkalma ellátogatni két design- és bútorkiállításra is egyszerre.

Rendkívül érdekes szitu, hiszen azon nőttünk fel, hogy bámulunk, amikor itt Európában a messziről jött emberek vizslatják a termékeinket. Esetünkben most megfordultak a szerepkörök. Persze némiképp azért más a helyzet, mert amíg Európa nem keresi a keleti tervezők kegyét, addig Ázsiában sikk egy európai tervező.

Szikszai nem csupán kapcsolatokat építettet és impulzusokra vadászott, hanem a robinwood kedvéért fotózott és le is írt számos olvasásra érdemes dolgot. Élményeit két részletben adjuk közre, hogy legyen idő elmélyülni bennük.

Az első fejezetet már olvashattátok. Íme a beszámoló 2. része!

Indonézia rohamtempóban fejlődő, 9,6 milliós fővárosa Jáva szigetén valódi meglepetés. A mélyszegénység és a hihetetlen luxus keveredése, az európai szemmel kaotikus, mégis tökéletesen és balesetmentesen működő közlekedési káosz, a semmiből kinőtt felhőkarcolók, katonák által védett luxusszállodák, bevásárlóközpontok a Nyugat-Európában megszokottnál is elegánsabb üzletekkel, a magas kerítéssel és szögesdróttal védett luxusvillák és a vasútvonal tövébe épített viskók, az új út- és metróhálózat, a most épülő nagyobb és szebb repülőtér… ők sem minket irigyelnek.

A bútoripar is hasonlóan megosztott: két bútoripari szervezet egy időben két külön bútorkiállítást rendez Jakarta két pontján, melyek között igazán jelentős különbség igazából nem volt érzékelhető számunkra.

IFFINA: Indonesian Furniture

MOZAIK INDONESIA – An International Trade Event for Lifestyle Interior, Design and Projects in Indonesia: itt 300 kiállító állított ki 12.000 m² kiállítási területen.

IFEX – Indonesia International Furniture Expo.: 60.000 m² területen több mint 500 kiállító.

A kiállítás látogatói a helyieken és környező Ázsiai országokon kívül főképp Ausztráliából érkeznek, de szép számmal lehetett találkozni európai vásárlókkal is.

Mindkettőn láttunk ízléses, komoly standokat jó termékekkel és értelmezhetetlen alkotásokat is. Az ország miniszterelnöke Joko Widodo, akinek édesapja asztalos volt, elkötelezett a két kiállítás egyesítése mellett.

A szimpatikus francia fiatalember cége és annak mérlege: 800 alkalmazottal heti 6 konténernyi árú. Ennek 38%-a Franciaországba. 46 kereskedőjük évi 300 konténernyi bútort ad el nekik, amit 2016-ban 350 konténernyire szeretnének növelni.

Történelmi pillanat: a két kiállítás tulajdonosának kézfogása

Középpontban a design. A fiatalos, európaira hajazó design nagyon keresett. Persze a képzésre is áldoznak.

Amennyire végletes a társadalom, annyira végletes a bútoripar is. Az évek óta visszajáró európai sajtós kollégák elmondása szerint az elmúlt 6-8 évben rengeteget fejlődött Ázsia bútoripara. A még most is látható, földről áruló, mindenféle koncepciót nélkülöző standok és termékek mellett ma már egyre több európai, vagy inkább világszínvonalon is nívós alkotást és standot is találunk. Nagyon sokat fejlődött maga a kiállítást szervezők munkája is. Jól szervezett profi kiállítások voltak, olyan ötletekkel, jó infrastruktúrával, amelynek én nagyon örülnék Magyarországon.

Indonéziában alapvetően kétféle bútort gyártanak: rattan bútorokat és tömörfa bútorokat.

A rattan bútorgyártás központja a nyugat-jávai Cirebon, míg a ma már főként teak és mangófa ültetvények fájából dolgozó tömörfa bútorok gyártás Jepara városához köthető. Sok standon lehetett újrafeldolgozott teak fából készült bútorokkal találkozni. Ez hasonló, mint amikor Európában bontott tetőanyagból készítenek bútort. Egyre fontosabb a környezetvédelem és a felelős erdőgazdálkodás. A komolyabb cégek fontosnak tartják, hogy ezt minél feltűnőbben deklarálják és kommunikálják is. Az FSC mellett (melyet a legkevesebbre értékelnek), rengeteg a PEFC tanúsítással rendelkező cég.

Rattan design

Rattan design

Fontos, hogy a számomra tetszetősebb standokon gyakran európai, vagy ausztrál tulajdonosokkal találkoztam. Ők többnyire évtizedek óta Indonéziában élnek, de sokkal komolyabb piaci kapcsolatrendszerük van, mint a helyieknek. Ezek a cégek több ezer négyzetméteren, több százat, vagy ezret meghaladó foglalkoztatottal hetente több konténernyi bútor gyártására képesek. Nem kell lebecsülnünk őket, a bútorok minősége gyakran meghaladja az átlagos hazai (magyar) bútorgyártók képességeit. Ráadásul kizárólag tömörfával dolgoznak. Nem ritka az olajozott bútor sem. Ronda, lakktól csillogó terméket csak ritkán látni. Nagyon keresik az utat a nyugat-európai piacra, de Ausztrália, vagy Amerika már sok cég számára bevett piacnak számít.

Köszönet meghívómnak, Zilahi Imrének, a Magmob magazin főszerkesztőjének.

A design fontos számukra. Mindkét jakartai kiállításon több kiemelt területen mutatkozhattak be fiatal, független designerek és kis design cégek. Singapurban ismerkedtem meg egy fiatal kollégával, akit úgy mutattak be, hogy egy dizájniskolát vezet. A meglepetés akkor ért, amikor megtudtam, hogy egy egyetemi szintű képzést nyújtó, több mint 4000 hallgatót képző intézményről van szó.

A Milánó és Köln bűvöletében élő európai designerek nem nagyon járnak a világ keleti tájaira kiállításokra. Kiállítani meg aztán végképp kevesen. Cikkünk apropója sem az, hogy valaki kis hazánkból kiállított volna Szingapúrban vagy Jakartában, de már majdnem.

A sixay furniture alapítója és a design stúdió vezetője, Szikszai László évek óta az egyetlen európai mércével is mérhető bútortervező, akinek munkáival a nemzetközi fórumokon (például Kölnben) is találkozhatunk. Mielőtt valaki megbántódna, az „egyetlen” jelző arra vonatkozott, hogy nem tervekkel és prototípusokkal, hanem termékcsaládokkal, átgondolt szériákkal van jelen elsősorban a német piacon, úgy, hogy a tervezési és gyártási folyamatot is a soproni stúdió végzi, illetve koordinálja. Nos, egy romániai designmagazin invitálására nyílt alkalma ellátogatni két design- és bútorkiállításra is egyszerre.

Rendkívül érdekes szitu, hiszen azon nőttünk fel, hogy bámulunk, amikor itt Európában a messziről jött emberek vizslatják a termékeinket. Esetünkben most megfordultak a szerepkörök. Persze némiképp azért más a helyzet, mert amíg Európa nem keresi a keleti tervezők kegyét, addig Ázsiában sikk egy európai tervező.

Szikszai nem csupán kapcsolatokat építettet és impulzusokra vadászott, hanem a robinwood kedvéért fotózott és le is írt számos olvasásra érdemes dolgot. Élményeit két részletben adjuk közre, hogy legyen idő elmélyülni bennük.

Tessék!

Szingapúr

Szingapúr – azaz Oroszlánváros – független törpeállam Ázsia délkeleti részén, Malajzia és Indonézia között. A városállamhoz fő szigetén kívül még 60 kisebb sziget tartozik. Szingapúr szigete volt a környék brit gyarmati központja, de igazán komoly és rohamos fejlődésnek csak 1965-ös függetlenné válása után indult. 1996-ban megnyitott kikötője a világ második legnagyobb forgalmú tengerhajózási központja. Átlagosan évi 140 000 hajó fordul meg itt, és percenként 2-3 hajó érkezik meg vagy hagyja el Szingapúrt. (fantasztikus látvány a repülővel érkezve) (a 2010-ben megnyitott Port of Shanghai – ami mélytengeri és folyami kikötő is – valamivel még nagyobb forgalmú, mint Singapore). Itt található a világ legnagyobb olajfinomító kapacitása, központjában a világ leghatalmasabb társaságainak, bankjainak felhőkarcolói állnak. Ma már nehezen elképzelhető, hogy Szingapúr 100 éve még koszos, apró cölöpházakból álló kis kikötő volt.

Ami a gazdagságon kívül feltűnő, az a rend és tisztaság, a minden részletre odafigyelés. Amit nagyon irigylek, hogy úgy tűnik, itt is mindennek van gazdája. A szingapúri vámon írásban nyilatkozni kell, hogy az utazó nem hoz magával illegális termékeket az országba. Az egyébként fekete-fehér nyomtatványok pirossal külön kiemelik, hogy a drogfogyasztásért, vagy terjesztésért Szingapúrban halálbüntetés jár. Ezt komolyan is veszik. Nemrég az ausztrál kormány teljes diplomáciai erőfeszítései ellenére kivégeztek két ausztrált, akik szintén aláírták a belépő nyilatkozatot…

Az utcákon és nyilvános helyeken tilos enni és inni, dohányozni, vagy rágózni – nincs is sehol sem kuka, sem szemét. Még a nyilvános WC le nem húzásáért is pénzbüntetés jár (ezt nem tudom, hogy ellenőrzik).

Az utak szélesek, a városon belül 4-5 sávos szalagkorláttal elválasztott sugárutak vannak, melyeken főképp taxik, buszok, haszonjárművek és meglepően kevés magánautó közlekedik. Dugó alig van. A tömegközlekedés (metrók és buszok) fantasztikus, idegenként is gyorsan átlátható és olcsó, az autózás drága. A taxik sem olyan drágák, mint például Budapesten. Egy taxistól megtudtuk, hogy egy autó ára két-háromszorosa az európai áraknak. Ha veszel egy autót, kötelezően 50 ezer szingapúri dollárért (kb. 10 millió forint) veszel hozzá úthasználati jogot. 10 év múlva ez lejár, ismét meg kell váltani. A 11 éves autó ezért elég ritka Szingapúrban. A levegő tiszta, mióta a robogókat kitiltották a városállam útjairól. A szalagkorlátok közt gyakran 10 méter széles ápolt parkok vannak, és a korlátok sem csúfoskodnak pőrén, többnyire búja, virágzó növényekkel vannak befutva.

Szingapúrban éppen designhét volt. Ebből sajnos nem sokat láttunk, napközben a kiállításra voltam hivatalos. A városra csak éjszaka jutott idő. Ezt többnyire a Marina Bay-en töltöttük, ahol fantasztikus fény- és hangprojekteket mutatott be legalább ötven kiállító – kreatív szingapúri fiatalok. Még viszonylag Nyugat-Európát is látott emberként is fantasztikus a gazdaságság és a kreativitás. Ami természetesen ismét pénzt hoz, a luxusszállodák tömve vannak, a 200-500 dolláros szobák mind elkelnek.

Szingapúr hivatalos államformája egyébként köztársaság, de azt mondják olyan, mint egy nagyon jól működő családi vállalkozás. Talán ez a mi miniszterelnökünk álma is. A különbség talán csak annyi, hogy ez tényleg az első perctől működik, és az emberek – minden szigor ellenére – kedvesek, segítőkészek, és nagyon kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnnek. Fantasztikus, minden percét imádtam.

A kiállítás

Számok, tények:

A vásár szervezők hangsúlyozott célja a kiállítást minél inkább a design hívószavára építeni. Ezt hangsúlyozandó, a belvárosban – Milanó és Köln mintájára – számtalan igényes és érdekes rendezvény kíséri az Expot.

BAUHAUS Vietnam.

ICHIBA - Japan. A kiállításon fellelhető legmagasabb minőséget a japán gyártók produkálták.

Asztallapok egy darabból Miramarból.

DEESAWAT - kültéri bútorokra specializálódott Thaiföldi cég. Kreativitásban és minőségben sincs hiány.

Abszolút kedvencem: SQUARE ROOTS, Vietnam.

Abszolút kedvencem: SQUARE ROOTS, Vietnam.

A bútorok is eredetiek, de ami leginkább megfogott: a stand hangulata.

A szingapúr EXPO és a kiállítás nem nagy. Viszont rendezett és szervezett. Megérkezésem estéjén a metróból – ami többnyire inkább magasan a földfelszín fölött közlekedik – be lehetett látni a kiállítók lázas készülődésére. Nagy boldogságot éreztem, hogy ebben most nem kell köztük lennem. Másnap reggelre minden tipp-topp volt. A fogadtatás és a szerviz figyelmes és kedves. A kiállítás vegyes. Sok a szkeptikus és előítéletekkel teli európai szemmel „ázsiai” kvalitású stand, de vannak kifejezetten jó és komoly szellemi termékek, ízléses standok, ötletes bútorok. A kiállítók kedvesek, figyelmesek, kulturáltak. Nem nyomulnak, nem erőszakosak. Ami különösen megfogott, az néhány stand hangulata, és a dekoráció.

Európai kiállító alig van, akik mégis, azokról kiderül, hogy Ázsiában gyártatnak, ezért vannak itt. Fontos piac Szingapúr, és egyre inkább egész Ázsia, fontosak a nagy számban érkező ausztrál kereskedők. Sok nekem tetsző standnál kiderült, hogy a cégtulajdonos 20-30 éve fiatalként érkezett Ázsiába és szimplán itt ragadt. Többnyire ők azok, akik Európába és Amerikába, az USA-ba is könnyebben tudnak értékesíteni.

PURE - made in Romania

PURE - made in Romania

Magyar kiállító természetesen nem volt, de romániai négy is. A kiállítás harmadik percében találkoztam pár dekorációként Szingapúrba érkezett unikumos flaskával pont az egyik román standon. Ők, mint a legnagyobb – 400 négyzetméteres – stand tulajdonosai azzal a céllal érkeztek, hogy

Állítólag sikerült nekik. A bútorok, amiket gyártanak nem az én világom. A stand viszont a maga nemében rendben volt, a kiállításuk hangulata, a dekoráció és a személyzet mind-mind hozzájárult, hogy ezt a célt elérjék.

Vajon miben jobbak, mint mi magyarok?

Maradjon ez meg költői kérdésnek.